Különleges programok várják a látogatókat húsvétkor Ópusztaszeren

2025.04.15. 12:08 KultúrZone
Shutterstock
Shutterstock

Páratlan húsvéti hangulattal, változatos programokkal négy napon át, nagypéntektől vízbevető hétfőig vár minden látogatót az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark .

Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-nek árulta el, hogy  az ország egyik legnagyobb húsvéti rendezvénye kicsiknek és nagyoknak is kellemes kikapcsolódást ígér, felejthetetlen környezetben. Most eláruljuk, milyen nagyszerű programokra számíthatnak azok, akik Ópusztaszeren szeretnék tölteni az ünnepet.

Már nagypénteken sem fognak unatkozni a látogatók

Nagypénteken a Kalandos Emlékhely programsorozat keretében a skanzenben, a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókörben rendeznek beszélgetést Zeng a lélek címmel a folklórról, melyen hegedűkísérettel egy népdal is felcsendül. Az iparosműhelyek mellett egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékok fogadják a vendégeket.

Pénteken és vasárnap a Szentes-dónáti szélmalomban tárlatvezetésen mutatják be a gabonatermesztés és az őrlés fortélyait, és emellett a malomkövekről is szó esik.

A hosszú hétvégén azok, akik elfáradnak a jövés-menésben, a Nomád park jurtáiban heveredhetnek le puffokon, rongyszőnyegeken, a betérők különböző gyermekjátékokat is kipróbálhatnak.

A vasárnap és a hétfő is tele van színes eseményekkel

Húsvétvasárnap a Szeri Gyógynövényházban gyógynövény-bemutatót tartanak teakóstolással, a Nomád Parkban kézművesbemutatót rendeznek, az olvasókör udvarán pedig hagyományos népi receptek alapján kemencés finomságok sülnek.

Húsvéthétfőn a skanzen utcáján sétálva, a portákra betérve kiderül, miként kell a legfinomabb húsvéti kalácsot sütni. A Szeged-alsóvárosi portán a Mosolyudvar játszóház fogadja az érkezőket, a gyerekek a kézműves foglalkozásokon apróbb ajándékokat is készíthetnek. A Borica táncegyüttes és a Hatetudnád Tánctanoda tagjai néptáncbemutatót tartanak, amelyhez a látogatók is csatlakozhatnak, a talpalávalóról Mester László zenekara, illetve a Nyenyere Egylet gondoskodik.

Délelőtt tojást kereshetnek a gyerekek a skanzenben, ahol a déli harangszó után az Ányási kápolnánál a hagyományoknak megfelelően megszentelik a kalácsot, a sonkát és a tojást. Ezt az ünnep leglátványosabb eleme, a húsvéti locsolkodás követi: a viseletbe öltözött legények vizesvödröket ragadnak, és felkeresik a skanzen házainál a lányokat. A programok sorát délután Berta János vándorkomédiás előadása és Boka Gábor utcaszínháza zárja.

Hétfőn különleges élményben lehet részük azoknak, akik a méneslátogató sztyeppevonaton – két, egymás után szerelvényezett ekhós szekéren – ellátogatnak az Ópusztaszeri Akhal Méneshez. Az Akhal teke lófajta a sztyeppei népek, így a Kárpát-medencébe való érkezésük idején a honfoglaló magyarok társa volt, a kiránduláson ilyen lovakat figyelhetnek meg testközelből a vendégek.

További részleteket ide kattintva találsz a weboldalon.

(MTI)