3 furcsa húsvéti hagyomány, amiről talán te sem hallottál még

A norvégoknál is bőven vannak furcsaságok.
Húsvét alkalmából összeszedtünk néhány érdekességet a nagyvilágból.
Görögországban csak a piros tojások működnek
Míg hazánkban az a jó, ha minél színesebbek a húsvéti tojások, addig a görögök a piros szín mellett teszik le a voksukat. Számukra ugyanis ez a szín szimbolizálja az életet, valamint Jézus Krisztus vérét. Lényegében a piros szín a halál feletti győzelmet jelenti Görögországban. Szóval, ha valaha ebben a mesés mediterrán országban húsvétozol, akkor erről a hagyományról ne feledkezz meg.
A norvégok semmi könnyedet nem néznek húsvétkor
A skandináv krimik messze híresek, ám az kicsit furcsa, hogy Norvégiában még húsvétkor is ezeket a műsorokat adják a televíziós csatornák. Sőt, a streamelés és a tévézés mellett ilyenkor az emberek számos krimikönyvet is berendelnek, amit elolvashatnak a hosszú hétvégén. Nos, az tény, hogy ezek a pihenőnapok tökéletesek arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk.
Finnországban boszorkányok lesznek a gyerekek
Egy újabb skandináv furcsaság, amit fontos megemlíteni. Finnországban ilyenkor a fiatalok boszorkányoknak öltöznek, és seprűvel a kezükben járják az utcákat, hogy édességet gyűjtsenek. Lényegében olyan, mint a Halloween csak éppen húsvétkor. Általában a lányok öltöznek be, de egyre gyakrabban a fiúk is magukra öltik a jelmezt, hogy a szomszédaiknak jó egészséget kívánjanak.