3 csodálatos kalandpark, ami valódi élmény lehet az egész család számára

2025.05.08. 09:43 KultúrZone
Shutterstock
Shutterstock

Ezek mind remek programok.

Magyarországon számos nagyszerű kalandpark található. Most mutatunk 3 olyan helyet, ahova mindenképpen érdemes legalább egyszer ellátogatnotok, mert tényleg nem fognak csalódást okozni. Íme a lista!

Maros Kalandpart – Makó

A Maros folyó partján , annak árterében található zöldterület, szabadidőpark, mely lábtengó illetve strandröplabda pályával, játszótérrel, a nyári időszakban pedig szabadstranddal várja az ide látogatókat.A kalandpark szezonálisan üzemel, valamint a büfé is. Fontos tudni, hogy a kalandpark kizárólag védőfelszerelésben, valamint az animátorok felügyelete mellett és utasításai alapján használható. A gyerekek sem fognak unatkozni, hiszen trambulinozhatnak, de kipróbálhatják az akadálypályát is. Azt pedig tudtad, hogy a sétány végén álló, 18 méter magas toronyból induló 40 méteres csúszda a Kárpát-medence leghosszabb szárazföldi csúszdája?

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Maros Kalandpart (@maros_kalandpart) által megosztott bejegyzés

Serpa Kalandpark – Balatonfűzfő

Kalandösvények, drótkötélcsúszda, falmászás, íjászat és RC járművek Balatonfűzfőn. Ha alapból a Balaton környékére terveztek egy családi nyaralást, akkor ezt a kalandparkot se hagyjátok ki, ugyanis remek kikapcsolódást nyújthat mindenki számára. A lehetőségek tárháza pedig végtelen. Mindenki a képességeinek és az erőnlétének megfelelően találhatja meg a számára tökéletes elfoglaltságot a Serpa Kalandparkban. Böngészd az Instagramjukat, és talán neked is megjön a kedved a látogatáshoz:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Serpa Kalandpark (@serpakalandpark) által megosztott bejegyzés

Oxygen Adrenalin Park – Mátrafüred

Íme egy remek kalandpark kötélpályával, erdei labirintussal és óriáshintákkal, valamint paintball-lal és íjászattal. Emellett pedig mesés környezetben élvezhetitek az együtt töltött időt, ugyanis az ország legmagasabban fekvő kalandparkjáról van szó. Ott van még a 930 méteres bobpálya is, amely szintén nem fog csalódást okozni senkinek. Az óriás hintákkal pedig átélheted, hogy milyen is a szabadesés élménye, de ezt inkább csak a legbátrabbak próbálják ki. Az biztos, hogy ezen a környéken remek ötlet lehet kirándulni, és betérni erre a mesés helyre.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Oxygen Adrenalin Park (@oxygenadrenalinpark) által megosztott bejegyzés