A jégkori emberről nyílik kiállítás a szegedi Móra Ferenc Múzeumban

Több tízezer éves pattintott kőeszközöket, jávor- és rénszarvascsontból készült tárgyakat is bemutatnak A jégkori ember című kiállításon, amely péntektől látható a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
A tárlat franciaországi és hazai lelőhelyeken talált, 10-40 ezer évvel ezelőtti tárgyakat mutat be. A látogatók megismerhetik a neandervölgyi emberek temetkezési szokásait, a jégkorban élők hétköznapjait, szokásait. Egy sátorrekonstrukció segítségével azt is bemutatják, milyen körülmények között laktak elődeink sok tízezer évvel ezelőtt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A jövő év elejéig látogatható tárlaton fontos szerepet kap a művészet: a Vénusz- és állat-szobrocskák mellett az Altamira-barlang titkaiba is betekintést engednek.
Kiderülnek a barlang felfedezésének körülményei, a vendégek megismerhetik a falakon megtalált festmények hátterét, értelmezését. Egy jelképes rekonstrukciót is készítettek a szegedi múzeum munkatársai: babzsák-fotelekben ülve lehet a megcsodálni az Altamira-barlang bölényeit, a gyerekek pedig egy minibarlangba mászhatnak és díszíthetik ki a falakat.
Holnap 16.30-kor megnyitjuk “A jégkori ember” című vadonatúj kiállításunkat! Lépjetek be velünk a jégkorszak titokzatos világába, ahol mamutok, ősi vadászok és a túlélésért folytatott küzdelem elevenedik meg előttünk! Ez még csak a kezdet — monumentális jégkorszakos tárlatunk első fejezete vár csupán rátok!
– olvasható a múzeum Instagramján.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon