Megnyitotta új évadát a Miskolci Nemzeti Színház: itt vannak a részletek

2025.08.22. 20:33 KultúrZone
Pexels
Pexels

Fontos információkat közöltek.

Szeptember 19-én tartja első bemutatóját az új, 202. évadban a Miskolci Nemzeti Színház, amely csütörtök délelőtt tartotta az évadnyitó testületi ülését.

Béres Attila színházigazgató köszöntőjében elmondta, bízik abban, hogy az idei évad hasonló szakmai sikereket hoz majd, mint az előző, amely szerinte „tökéletes évad volt”. Elmondta, a Miskolci Nemzeti Színház még soha nem kapott olyan széleskörű szakmai elismerést, mint a tavalyi évben.

Íme a díjazottak

Ismertette, az Országos Színházi Találkozón a teátrum Ivanov című produkcióját – amelyet Szabó Máté rendezett – a legjobb előadásnak járó elismeréssel díjazták, míg Harsányi Attila – az előadás főszereplője – megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. A színészt a nagybányai Atelier fesztiválon közönségdíjjal és a zsűri különdíjával is elismerték, emellett az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon a Kean című előadásért fesztiválnagydíjat is kapott, Szőcs Artur, a társulat rendezője pedig a Színházi Kritikusok Céhe díjára a legjobb rendező kategóriában kapott jelölést.

Béres Attila elmondta, sűrű lesz a szeptember vége és az október eleje, ugyanis sok bemutatója lesz a társulatnak, péntektől pedig elkezdődnek az előadások felújító próbái is. Hozzátette, a 202. szezonban a Európai Színházi Unióval együttműködésben több előadáscsere is várható, szerződést kötöttek Prágával, Barcelonával, Rómával és Luxemburggal is.

Varga Zoltánra emlékeztek

Az ülés előtt a résztvevők egyperces néma csenddel emlékeztek meg az augusztus elején elhunyt Varga Zoltán Jászai Mari-díjas színészre és júniusban elhunyt Ősz Lajos díszítőre, akik korábban a Miskolci Nemzeti Színház társulatának tagjai voltak.

Ezt kell tudni a bemutatókról

A társulat az évad elején a Szemle Plusz program keretében méretteti meg magát a Városmajori Szabadtéri Színpadon A kétfejű fenevad című előadással szeptember 7-én. Idei első bemutatóját szeptember 19-én tartja a színház, az Oscar című bohózatot viszik színre Szőcs Artur rendezésében.

A második bemutató szeptember 26-án lesz, ekkor a Rusznyák Gábor rendezésében a Csetepaté Chioggiában című vígjátékot láthatja a közönség. A 202. évadban összesen tizennégy bemutatóval készül a színház, például Szőcs Artur rendezésében kerül színre a Bohémélet, Rusznyák Gábor rendezésében a Buborékok, a Máli néni című darabot pedig Csiszár Imre viszi színpadra – olvasható a közleményben.

Via