2026-ban a Budapest Sportarénában ad koncertet a OneRepublic

2025.11.10. 20:38 KultúrZone
Shutterstock
Shutterstock

A OneRepublic már korábban is járt Magyarországon.

A következő évben is remek koncerteket rendeznek meg Magyarországon. Budapesten lép majd fel a híres zenekar, a OneRepublic is.  A világhírű amerikai pop-rock csapat 2026. június 25-én a Budapest Sportarénában várja szeretettel a rajongókat.

A OneRepublic (Ryan Tedder – ének; Zach Filkins és Drew Brown – gitár; Brian Willett – billentyűs hangszerek; Brent Kutzle – basszusgitár, cselló; Eddie Fisher – dob) 2002-es megalakulása óta csak a Spotify-on több mint 5 milliárd lejátszást gyűjtött, slágereik meghódították a rádiós és streaming-listákat is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

onerepublic (@onerepublic) által megosztott bejegyzés

2024-ben is jelent meg lemezük

A legutóbbi OneRepublic-lemez tavaly jelent meg Artificial Paradise címmel, olyan slágerekkel, mint a Hurt és a Sink or Swim. Közben a zenekar 2024-ben számos dalt készített más előadókkal: ekkor jött ki a David Guettával közös I Don’t Wanna Wait, majd a Nobody (from Kaiju No.8), amely a sikeres manga-anime adaptáció, a Kaiju No.8. dala is volt, valamint a szintén a sorozathoz íródott Invincible. Kygo közreműködésével megjelentették a Chasing Paradise-t, majd Ikkyvel és Karan Aujlával a Tell Me-t, de összeálltak a Superman Lovers formációval is, hogy elkészítsék a Starlight 25. évfordulós új változatát, a Starlight (The Fame)-et.

Ryan Tedder a OneRepublic mellett Adele, Taylor Swift, Beyoncé, Leona Lewis, a Backstreet Boys, Jennifer Lopez, Demi Lovato, a Maroon 5 és Ariana Grande számára is dolgozott már.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

onerepublic (@onerepublic) által megosztott bejegyzés

Közel 20 éve hódítják meg a slágerlistákat

Bemutatkozó albumuk 2007-ben jelent meg Dreaming Out Loud címmel és 20 millió példányban kelt el. Ezen szerepel a digitális eladási és rádiós játszási rekordokat megdöntő Apologize is, amely Grammy-jelölést hozott számukra.

Via