Meghalt Kálloy Molnár Péter

December 1-jén érkezett a tragikus hír, hogy rövid lefolyású betegség következtében, mindössze 55 éves korában meghalt Kálloy Molnár Péter színész, rendező, író, zenész. A tragédiát a színész családja erősítette meg az MTI-nek.
Kálloy Molnár Péter kiemelkedő tehetségű, sokoldalú alkotó volt, aki már évtizedek óta meghatározó szereplője volt a magyar színházi, valamint filmes életnek. Művészi munkássága, különleges hangja, humora és érzékenysége generációk számára tett maradandóvá számos szerepet és alkotást – olvasható a közleményben.
Kálloy Molnár Péter 1970-ben, Mezőcsáton született, később a debreceni Ady Gimnázium dráma tagozatán érettségizett, majd 1991-től a Nemzeti Színház társulatának tagja lett. 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Iglódi István osztályában. 1993-1997 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, 1997 óta szabadfoglalkozású művész.
Színházi szerepei mellett számos magyar filmben, köztük például az Üvegtigris-trilógiában, az Állítsátok meg Terézanyut!-ban, a Kútfejekben és a Valami Amerika 3-ban is szerepelt, emellett sokan a Beugró című televíziós műsor állandó szereplőjeként emlékezhetnek rá. Karrierje során rendezett Rómeó és Júliát, Macbethet, legnagyobb színházi sikerét a Shakespeare Összes Rövidítve hozta meg számára, amelyet több mint két évtized alatt 600-nál is többször adtak elő.
Három szólólemeze is megjelent, emellett nemzetközi produkciókban is feltűnt, például a Budapest, az Amerikai rapszódia vagy a Suszter, szabó, baka, kém című filmekben láthatta a közönség.
A búcsúztatás részleteiről később adnak tájékoztatást – derült ki az MTI közleményéből.




