Heti programajánló: Február 5-11-ig: ezúttal is bőven vannak programok, amik közül tudsz válogatni

2026.02.05. 10:23 KultúrZone
Shutterstock
Shutterstock

Íme a legjobb programok az elkövetkezendő egy hétre, amelyek nem fognak csalódást okozni. Elindul hamarosan a Budapest Central European Fashion Week is, amely miatt számos nagyszerű esemény várható a magyar fővárosban. Lássuk, hogy mire számíthatsz ebben az időszakban.

Február 5. csütörtök

45. Magyar Filmszemle – Corvin mozi

Február 2-án, hétfőn  kezdődött között az ide filmszemle a Corvinban, de még e hét vasárnapig ellátogathatzs a mozi 6 termében zajló vetítésekre. Idén 10 katagóriában tekintheted meg a magyar filmes termést. A játékfilm, rövidfilm, animációs film és -sorozat, dokumentumfilm és rövid dokumentumfilm kategóriák mellett, tudományos ismeretterjesztő film és portréfilm, valamint kísérleti film, televíziós sorozat és videoklip szekciókban összesen 150 film mértetteik meg. A versenyszekciókon túl még információs vetítések is megtalálhatók a fesztivál programjában. A Filmszemle ideje alatt a hagyományhoz híven, most is szervezneka filmekről elemző beszélgetéseket, valamint szakmai rendezvényeket, amelyeknek a Corvin mozitól pár percre található Inga Kultúrkávézó ad otthont.

HandPan korcert a Nyolcésfélben – ReBoundClub

Ahogy odakint a világ lassan a tél ölelésébe simul, itt az idő, hogy megálljunk egy pillanatra. Gyere, tedd le a hét terheit — hunyd le a szemed, és engedd, hogy a handpan lágy, hullámzó hangjai átjárjanak. Ebben a téli hangfürdőben a hangok gyengéden körülölelnek, lecsendesítik a gondolataidat, és elvezetnek egy nyugodt, belső térbe. Nem kell tenned semmit — csak lélegezz, légy jelen, és engedd, hogy a zene feloldjon mindent, amit a hét rád rakott. Hozz magaddal takarót, jógaszőnyeget vagy bármit, ami segít kényelmesen ellazulni. Kuckózz be, és engedd, hogy a handpan hangja átmelegítse a szívedet!

Február 6. péntek

Harry Potter: A kiállítás – Szentendre, Green Evenet Hall

Készülj a fantasztikus élményre!  A Harry Potter csodálatos világát bemutató, eddigi legnagyobb és legátfogóbb utazó kiállítása 2026. február 6-án nyílik meg, ahol a látogatók igazi varázslatos élményben részesülhetnek: választhatnak saját patrónust, megtanulhatják a mesés varázslatokat, kipróbálhatják ügyességüket a kviddicsben, sőt bájitalt is keverhetnek. A Harry Potter: A Kiállítás most először érkezik Magyarországra, Szentendrére.  A kulisszák mögé kalauzoló kiállítás a Harry Potter- és Legendás állatok-filmek ikonikus pillanatait, szereplőit, helyszíneit és varázslatos lényeit ünnepli, valamint bemutatja a Harry Potter kiterjesztett világának csodáit is, beleértve a Tony-díjas Broadway-produkciót, a Harry Potter és az elátkozott gyermeket. A látogatók gyönyörűen megalkotott díszletek között járhatnak, amelyek felidézik a filmek felejthetetlen jeleneteit, és közelről is megcsodálhatják az eredeti jelmezeket, kellékeket és varázslatos tárgyakat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Green Stage Production (@greenstageproduction) által megosztott bejegyzés

A Notre Dame-i toronyőr  – Budapesti Operettszínház

Lenyűgöző musical a sanyarú sorsú Quasimodoval és a szenvedélyes Esmeraldával a főszerepben! Alan Menken, Stephen Schwartz és Peter Parnell varázslatos musicalje Victor Hugo ikonikus regényéből, a Disney rajzfilmje alapján készült. A darab érzékenyen mesél a szeretetről, a kitartásról és az önfeláldozásról. Esmeralda, a szegény cigánylány és Quasimodo, a torz külsejű, ám önzetlen harangozó története könnyeket csal mindenki szemébe. Legyél részese egy történetnek, melyben a szerelem, a bátorság és a hűség örök értékei kelnek életre a színpadon!

Február 7. szombat

VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás – BOK csaknok

Fedezd fel a lenyűgöző egzotikus állatokat közel 10.000 négyzetméteren Magyarország legnagyobb egzotikus állatvásárán és -kiállításán BOK csaknokban! Találd meg a számodra legmegfelelőbb kisállatot szakértőik, állatorvosok és a kiállítők segítségével, akik egész nap a rendelkezésedre állnak, így első kézből tudhatsz meg minden szükséges információt!

Kínai Újévi Fesztivál 2026 – Budapesti Chinatown

Szombaton reggel 10 órakor startol a kétnapos fesztivál a Budapesti Chinatown-ban, amit a budapesti kínai közösség szervez a 2026-os kínai holdújévi ünnepségek alkalmából.Három kulturális delegáció érkezik Kínából Budapestre sok új szórakoztató-, gasztró-, és kézműves programmal. Két hivatásos séf érkezik Chengdu (Csengtu) városából, hogy valódi sichuan-i (szecsuáni) utcai ételeket készítsen, amelyeket kizárólag a Fesztivál ideje alatt lehet majd megkóstolni, többek között szecsuáni stílusú tésztát, csirkét, mochit és édes levest. Lesz tűzköpés, „kungfu” teakiöntés, pecsét-vésés, és további új kulturális program először látható Magyarországon.
Továbbá 26 vadonatúj hanfu öltözéket próbálhatnak fel a látogatók ingyen.  A belépés ingyenes, de a teakóstolón és csináldmagad programokon való részvételért minimális hozzájárulást kell fizetni a poharakért, alapanyagokért. Ezeket az árakat a helyszínen kihelyezett posztereken láthatod.

A Gundel Bál 2026 – „Csillagok között” – Gundel Palota

A magyar báli kultúra új fejezete nyílik: a Gundel Bál 2026 a nagyvárosi bálok közösségformáló erejét hozza vissza, és a 21. század élményvilágával kapcsolja össze, miközben megőrzi a Gundel eleganciáját és legendás vendégszeretetét. A Palota falai között újra életre kel az a társasági kultúra, amelyben a gasztronómia, a zene, a tánc és az emberi kapcsolódás természetesen fonódik össze. Ez nem pusztán egy társasági esemény – hanem egy est, amely összeköt: múltat és jövőt, vendégeket és házigazdákat, Magyarországot és a világot. A több mint 130 éve ikonikus Gundel Palota ad otthont az eseménynek, minden terme élménnyé változik, ahol az élő zene, a tánc, a modern látványvilág és az interaktív műsorok egyedülálló báli élményt teremtenek.

Február 8. vasárnap

Legkedveltebb szobanövényeink – Tematikus szakvezetés – ELTE Füvészkert

Sok otthont díszítenek szebbnél szebb szobanövények, de vajon belegondoltál már, hogy ezek a cserepes növények valahol a természetes vegetáció részei? Egy-egy különleges, sokszor féltett darab más helyszínen akár a „gyomnövény”jelzőt is megkaphatja. Ha érdeklődsz a szobanövények csodás világa iránt, akkor gyere el erre a sétára, mely során sok érdekességet megtudhatsz a beltéri kedvencekről.Megismerheted a egnépszerűbb fajokat és azt is, miként nevelhetsz belőlük otthon valódi dzsungelt.A séta a portától indul és kb 1,5- 2 órát tart, szakvezető: Kiss Noémi, kertészmérnök.

Busók a téren – télbúcsúztató forgatag a Pancson

Február 8-án különös alakok lepik el a 9. kerületi Ferenc teret. Érkeznek a busók, zajjal, maszkokkal, bundában, kereplővel. A céljuk egyértelmű: elbúcsúztatni a telet és megidézni a tavaszt. Maszkjaik félelmetesek, mégis játékosak. A zaj, a vonulás és a közös jelenlét mind azt szolgálja, hogy a hideg, a sötétség és a tél végre hátráljon. ezen a napon ez a hangulat költözik be a Pancs – gasztroplaccra. Autentikus sokác zenévelis  készülnek a vidám eseményre.

A Párisi Nagy Áruház ragyogó titkai – Budapest, Liszt Ferenc tér

Volt valaha az Andrássy úton egy igen előkelő kaszinóépület, jómódú polgárok találkozóhelye, amely a város egyik legpazarabb, Lotz Károly és Feszty Árpád freskóival díszített báltermét rejtette magában. A kaszinó épületét már rég elnyelte a feledés, de a káprázatos díszterem csodálatos módon megmaradt. A nagy freskófestők színgazdag alkotásai mellett aranyozott rézcsillárok, művészi díszítőfestés és Róth Zsigmond által készített ólmozott üveg ablakok között sétálhatunk, miközben visszaképzelhetjük magunkat a régi fényes bálok világába. A kétórás sétaprogram alatt bejárhatod a lezárt épület minden zegét-zugát, hogy felfedezd és megismerd a közönség elől elzárt megannyi díszes teret. Végül az álmélkodás az épület tetején egy panorámateraszon Budapest látványával tetőzik.

Február 9. hétfő

Budapest Central European Fashion Week – Budapest több helyszínén

A hét első napján kezdődik, és egészen vasárnapig tart a kétévente megrendezett divathét eseménysorozat, mely hídként szolgál a magyar és a szomszédos régiók iparági szereplői között. Célja, hogy ugródeszkaként szolgáljon a kiemelkedő hazai és külföldi márkák és feltörekvő tehetségek számára, erősítve nemzetközi elérhetőségüket. A Creative Hungary elkötelezett amellett, hogy kiemelt rendezvényt szervezzen a regionális és magyar tervezők, értékes vendégeik és a divat iránt érdeklődők számára, egyesítve a kreatív elméket és a szakembereket. A cél, hogy Budapestet a globális divat színpadára repítse, növelve vonzerejét a látogatók számára, mint a régió kiemelkedő divatfővárosa.

Nyilvános hétindító programként rögtön ajánlajuk is a HABA x MOA WOODMAN – OLD SOULS programját a 1056 Budapest, Váci u 82 szám alatt. Az Old Souls egy időtlen párbeszéd az anyag és a kéz között. A MOA Woodman munkái a fa természetes karakterét, hibáit és történetét emelik középpontba – minden darab egyedi, megismételhetetlen lenyomat. Ez a showcase a lassú alkotásról, a mesterség tiszteletéről és az idővel kialakuló értékről szól. A HABA tere egy hétre kiállítótérré alakul, ahol a design nem trend, hanem állapot.

The Callous Daoboys – Dürer Kert

A The Callous Daoboys könnyedén és kifejezetten szórakoztatóan táncol a műfajok között – legyen szó dühös metál kiáltásokról vagy életigenlő rock and rollról. Az atlantai csapat legutóbb előzenekarként járt hazánkban, most pedig tavasszal kiadott I Don’t Want To See You In Heaven című lemezükkel térnek vissza február 9-én, a Dürer Kertbe. Az estét a fiatal bristoli post-punk banda, a Knives vezeti fel.

CSAK ezt az egyet kértem – Feminista fesztivál 2026 – Budapest több helyszínén

Február 9-15. között Feminista Fesztivál lesz szerte a városban. A hallgatás nem beleegyezés. A zaklatás nem bók. A bántalmazás nem magánügy, hanem rendszerszintű probléma. Ott van a munkahelyeken, a kórházakban, az egyetemeken, az utcán, szórakozóhelyeken, személyes tereinkben, intézményekben, amik azért vannak, hogy megvédjenek. Amíg nincs változás, a feminizmus közös ügy. Az ötnapos rendezvényhét alatt rengeteg témába vágó előadás, program vár.

Február 10. kedd

Fashion Week LipBar by Toman x Richard Demeter: In-Store Presentation – Szervita tér

A Budapest Central European Fashion Week kertén belül szeretnénk figyelmedbe ajánlani.egy érdekes, nyilvános programot, ahol a divat és a kreativitás találkozik! A Fashion Week ideje alatt a LipBar by Toman együttműködik a Richard Demeter márkával egy különleges üzleten belüli prezentáció keretében, amely az egyéniséget, a szépséget és az önkifejezést ünnepli.Fedezd fel a Richard Demeter gondosan válogatott darabjait, amelyeket a LipBar különleges térben mutat be. Ismerd meg a ruhák történetét: az inspirációkat, a  tervezés folyamatát, és azt az utat, amely ezekhez a különleges darabokhoz vezetett. Ez az esemény az önkifejezés ünnepe minden formájában. Legyél akár divatrajongó, akár csak kíváncsi, gyere el, inspirálódj, és tapasztald meg, mennyi különböző módon lehet kifejezni a szépséget és kreativitást!

Random Trip – Lengyel Johanna, Vitáris Iván, MC Kemon – Évindító kedd az A38 hajón

A hangulat garantáltan felejthetetlen lesz, már csak azért is, mert évek óta ez az első alkalom, hogy a Random Trip visszatér egykori bázisára, az A38 Hajó koncerttermébe. Lesz klasszik Random Trip első szett, r’n’r fókuszú második szett, bomba jó energiák a város legszínesebb improvizációs közösségétől és talán még egy kis nosztalgia-faktor is a legendás helyszín végett! Légy részese te is az élménynek!

Richter Sára előadása – Budapest, Andrássy út

A művésznő 1997 óta készít és állít ki textilalapú, hímzéssel, varrással, tárgyfelvarrással, újabban áztatással készült munkákat. Sok darabból összeállított mozaikszerű sorozatokat és textilkönyveket készít. Emellett növényi és állati anyagokat is felhasználó tárgyakat és sokszor térbe lógatott vásznakból installációkat alkot Munkáihoz természetes, a háztartásban előforduló és hulladék anyagokat használ, illetve megőrzésre érdemes régi tárgyakat, töredékeket épít be. sokgyerekes anyaként hogyan tudja összeegyeztetni a hétköznapi életet az alkotómunka elmélyülésével? Az előadásában a munkái bemutatásán keresztül, a kezdetektől indulva, de elsősorban az elmúlt néhány év alkotásaira koncentrálva mesél.

Február 11. szerda

Fashion Week Open Showroom Days & SS26 Presentation by Milan Keleceni – Budapest, Eötvös utca 

A Budapest Central European Fashion Week kertén belül szerdán is rengeteg érdekes programmal várják a divatrajongókat.  A Milan Keleceni Open Showroom Days alkalmával szeretettel várják az érdeklődőket a 2026-os tavasz–nyári kollekció bemutatójára, február 11. és 12.-én a VI. kerületi Eötvös utca 44 szám alatt. Az esemény során a látogatók közelről is megismerhetik a kollekció darabjait, valamint azt a szemléletet, amely a márkát meghatározza: kézműves minőség, moduláris gondolkodás és időtálló, kortárs szabászat. A bemutatott darabok nem csupán önálló ruhák, hanem egy tudatosan felépíthető, személyre szabható ruhatár elemei. A hangsúly a részleteken, az anyagválasztáson és azon a gondolkodásmódon van, amely a Milan Keleceni kollekciókat jellemzi.

Sonny and his Wild Cows trio – Renegade Blues Bar

Ha szereted a vérbeli retró hangzást, a táncolható ritmusokat és az igazi rock and roll életérzést, itt a helyed! A 2002-ben alakult zenekar az 1940-es és 1950-es évek amerikai zenéjét hozza el: blues, rhythm and blues, rock and roll, rock-a-billy, swing, country és western – hamisítatlan, energikus élő koncerttel. A banda rendszeresen koncertezik Magyarországon és Európa-szerte turnézik, eddig több mint 15 országban léptek fel sikeresen. Játszottak rangos nemzetközi fesztiválokon és klubokban, valamint Olaszországban, Dániában, Horvátországban, Németországban, Belgiumban, Romániában, Szerbiában és még sorolhatnánk…

Korda György/Balázs Klári: onstage/backstage – pop-up kiállításmegnyitó – Magyar Zene Háza

A Magyar Zene Háza Popkulturális Klubkönyvtára 2026-ös első pop-up kiállításán egy különleges tematikájú tárlattal tiszteleg Korda György és Balázs Klári előtt, melyben a mindenki számára látható színpadi reflektorfényből kilépve betekinthetsz a házaspár otthonába, mindennapjaiba, ahogyan a kulisszák mögött a fellépésükre készülnek, vagy éppen a színpadról lelépve fáradtan, de a közönség szeretetétől feltöltődve térnek vissza a hétköznapokba.  A kiállítás kapcsolódó eseményeként Korda György és Balázs Klári a Magyar albummm!-sorozat márciusi vendégeként a Szeptember volt nagylemez (ezen hallható a Reptér) alkotási folyamatába, születésébe avatja be az érdeklődőket.