Heti programajánló február 26-március 4.: itt a tavasz, és egy percig sem fogunk unatkozni

Mutatjuk a legjobb ötleteket.
Íme a legfrissebb heti programajánló, amiből kiderül, hogy most is rengeteg lehetőségünk van, ha nem szeretnénk otthon ülni. Séták, koncertek, vásár és esküvő kiállítás vár minden érdeklődőt. Lássuk, hogy te tudsz-e válogatni az alábbi listából!
Február 26. csütörtök
Art and Antique Kiállítás és Vásár – Bálna
Minden eddiginél nagyobb területen és több kiállítóval jelentkezik február 26. és március 1. között az ország legnagyobb összművészeti seregszemléje. Idén 50 galéria jelezte részvételét, az Art and Antique szervezői pedig látogatói rekordra számítanak. A nagy érdeklődésre való tekintettel az idei Art and Antique-on újabb termeket nyitnak meg a Bálnában a látogatók előtt. A festmények és szobrok mellett egyre jelentősebb arányban jelennek meg bútorok, ékszerek, szőnyegek, könyvek és egyéb műtárgyak a vásár kínálatában. Az Art and Antique az év legfontosabb művészeti seregszemléje, ahol a legújabb kortárs művek jól megférnek a klasszikus festmények és patinás bútorok mellett. A Bálnában tartott rendezvény fő vonzereje, hogy pár ezer forintos design tárgyakat és kiegészítőket ugyanúgy találnak az érdeklődők, mint több tízmilliós gyűjtői műkincseket. A vásárlás nem kötelező, az Art and Antique kiváló program azok számára is, akik szeretnének elveszni a műtárgyak színes forgatagában.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A hetedik – Duna Táncműhely – Millenáris
2026. februárjában a Duna Táncműhely új bemutatóval jelentkezik A hetedik címmel, amelyet a társulat művészeti vezetője, Juhász Zsolt koreografál és rendez hét fiatal néptáncossal közös műhelymunkában. A közös munkát kezdeményező táncosok száma ihlette a koreográfust arra, hogy József Attila A hetedik c. versét tegye meg a darab alapjává, ugyanakkor az alkotás erősen inspirálódik a hetes szám általánosabb szimbolikájából is. Előadók: Kele Kristóf, Kissitkei-Kovács Márk Jenő, Opiczer Márton, Östör Ákos, Patócs Donát Endre, Sáfrán Balázs, Szabó Zsombor. Zeneszerző: ifj Csoóri Sándor.
Február 27. péntek
Palo Canto lemezbemutató – Turbina
A multikulturális organic electronica formáció és producer duó, a Palo Canto február 27-én mutatja be új, Golden Runes című lemezét a Turbinában. A koncert során a sivatag mélyén rejtőző rúnák energiája, hipnotikus gitár riffek, sámáni kántálás és pulzáló ritmusok szövik át a teret. A Palo Canto mellett fellép Obadu, aki magyar és román népzenei motívumokat ötvöz elektronikus és latin ritmusokkal, valamint Szenka, aki handpan és gitár mellett organikus downtempóban alkot egyedi elektronikus zenét.
Bëlga lemezbemutató turné – Dürer Kert
A Bëlga 1998-ban alakult, az összes jelentős hazai fesztivál nagyszínpadán megfordult már, az őszi–tavaszi időszakban pedig telt házas klubkoncerteket ad országszerte. A zenekar történetéről két dokumentumfilm készült, munkásságukat eddig Fonogram-, Viva Comet- és Magyar Klipszemle díjakkal értékelte a szakma. A Bëlga élményt maradéktalanul tartalmazó Egyre gondolunk a 14. a nagylemezeik sorában. Az új albumot február 27-én és 28-án a Dürer Kertben mutatják be mindenkinek, akit érdekel a kertészet, tolták már le autópályán és járt már úgy, hogy nem vitte ki időben a kukát. Tényleg mindenkinek.
Február 28. szombat
Tölgyes családi nap – Sas-hegy
Immár hagyományosan a szezon egy családi nappal indul a Sas-hegyen. Ennek során a kicsiktől egészen a nagyokig mindenki találhat magának megfelelő elfoglaltságot. A hegylábról induló családok útközben játékos feladatokat megoldva érhetnek fel a hegyre. Délben egy vezetett túra indul szintén a hegylábról, melynek során az érdeklődök bepillantást nyerhetnek a hegylábi erdőnk életébe. A látogatóközpontnál is lesznek a programok. Itt különböző állomásokon keresztül ismerkedhetnek a résztvevők a természettel. Lesz kézműves foglalkozás is. Aki pedig nagyon elfárad a sok érdekesség befogadása közben, az kikapcsolódásként megcsodálhatja a páratlan panorámát is a kilátópontról. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Irigy Hónaljmirigy koncert – MVM Dome
Irigy Hónaljmirigy 35. jubileumi koncert – Best of Mirigy február 28-án. A zenekar jövőre ünnepli 35. születésnapját, ez pedig egy remek alkalom arra, hogy egy hatalmas bulival rúgják ki az MVM Dome oldalát. 17 platina lemez, 100 millió feletti letöltés, számtalan szakmai- és közönség díj, 70 saját tv show, több ezer fellépés, több mint 750 zenés paródia után az Irigy Hónaljmirigy egy cseppet sem vált komolyabbá. A zenekar poénjain már 35 évenevetünk. Legyen szó nagymamákról vagy gyerekekről, az Irigy Hónaljmirigy fellépésein már a rajongók harmadik generációja tombol. A jubileumi koncerten a zenekar felsorakoztatja a legjobb dalait egy kétórás megashow-ban a rájuk jellemző, aprólékosan megálmodott látványvilággal és jelmezekkel. Előzenekar: Voices.
Mi a tökéletes esküvő titka? Magyarország legnagyobb esküvő kiállításán a cél nem kevesebb, mint segíteni a pároknak eligazodni a szervezés útvesztőjében, megtalálni a tökéletes megoldásokat, a legjobb szolgáltatókat, amelyek segítenek abban, hogy a nagy nap igazán különleges és emlékezetes legyen. Ha esküvőre készülsz, itt a helyed ezen a hétvégén!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Yann Tiersen lemezbemutató koncert – Barba Negra
Az Amélie csodálatos élete és a Good bye, Lenin! zeneszerzője legújabb albumának dalait hozza el Budapestre. Yann Tiersen 2026. február 28-án Barba Negra Red Stage színpadán Rathlin from a Distance | The Liquid Hour című lemezét mutatja be. A francia zeneszerző és multiinstrumentalista eddig több mint húsz albumot jelentetett meg, szerzeményeiben visszatérő elem a természethez való kapcsolódás, a különleges hangszerek használata és a helyszínekhez kötött kompozíciós szemlélet. Az új anyag zongorára és elektronikára épülő szólóprodukció, mely az akusztikus és elektronikus zenei elemek egyedi ötvözésével Yann Tiersen zenei pályájának bátor, új fejezetét jelöli ki. A koncert felvezetője Alice Boyd környezeti témákra – a fülemülék dalától a víz alatti hangvilágokig – épülő zenei performansza lesz.
Március 1. vasárnap
Family Sunday Funday – Time Out
Vasárnap a gyerekeké a főszerep! Hozd el a családot egy igazi vasárnapi kalandra, ahol a gyerekek kerülnek reflektorfénybe! Izgalmas kézműves foglalkozások, vidám játékok, tánc, zene és sok-sok kacagás vár – finom falatokkal és frissítő italokkal, animátorokkal minden vasárnap. Ezek a napok a családi kikapcsolódásról, jókedvről és közös élményekről szólnak. A belépés ingyenes.
A budai Versália séta – Budai Palota
1867-ben megtörtént az osztrák-magyar kiegyezés. Kelet-Közép Európában kétközpontú monarchia született: Bécs és Budapest egyaránt pompás fővárossá épült. Sissi, a magyarok rajongott királynéja a kezdeményezés mellé állt: a Budapesti Királyi Palotát bővíteni kell! A hatalmas építkezés a Várhegy tereprendezésével kezdődött, a korábbihoz képest háromszorosára növelt méretű királyi rezidencia készült el itt a századfordulón Hauszmann Alajos építőművész tervrajzai alapján. A Korzózz Velünk! vezetett sétáján felidézik a virágzó aranykort, amikor fényes termek és királyi pompa között uralkodók és magasrangú főurak adtak egymásnak találkát az egykor csodás mennyezeti freskókkal, porcelánnal és csillogó aranyozással díszített reprezentatív termekben. A közelmúltban újból felépített királyi lovarda épületében is gyönyörködhetsz. A sétát a neoreneszánsz építészet szakértője, Dr. Jeney András történész és művészettörténész vezeti.
Trópusi egzotikus gyümölcsök világa élményséta – vácrátóti botanikus kert üvegházai
Mindenki ismeri a banánt, az ananászt, a mangót, a kakaót, a kávét. De hányan találkoztak már a termő növényekkel élőben? A séta bevezeti a résztvevőket számos híres és kevésbé ismert trópusi gyümölcs, zöldségféle és fűszernövény világába, miközben megismerheted az eredeti élőhelyeket, termesztési körülményeiket, és ötleteket kaphatnak az otthoni termesztési kísérletezésekhez. A csoport tagjai megkóstolhatnak különleges trópusi gyümölcsöket és kitűnő recepteket is ajánlanak. Sétavezető: Dr. Halász Krisztián – tudományos gyűjteményvezető, az üvegházi gyűjtemények kurátora.
Március 2. hétfő
Éljenek a nők! – nőnapi programsorozata Józsefvárosban
Ezen a napon a nőknek készlülek számos érdekes, izgalmas programmal a Józsefváros különböző pontjain. Lesz beavató bokszedzés nőknek, Mosolygyár – kézműves foglalkozás gyerekeknek, nőnapi harmonizáló parfümolaj készítés, makramé-workshop, hímzős-workshop, beszélgetés női költészetről, önképről és belső hangokról a Nő a tükörben oldal kapcsán, Bóta Tímea pszichológussal és Csongor Andrea kortárs költővel. ha ez nem lenne elég, még rengeteg más program közül válogathatsz.
Tompos Kátya emlékest – Budapesti Kongresszusi Központ
Kátya. Ő az volt, aki mindannyian lenni szeretnénk. Egy elképesztő tehetség, kérkedés nélkül. Egy igazi bohóc, aki véresen komolyan tudott csak játszani. Egy szertelen, bájos, e világban sokszor elveszett lány, aki másoknak mégis utat mutatott. És Ő volt a fény, akinek hatalmában állt elűzni a mindennapok nyomorúságát. Őt idézik meg és köszöntik születésnapja alkalmából, ragyogó művészek segítségével, egy páratlan emlékest keretében. Kedves Kátyát szerető, kedvelő, tisztelő barátok ott a helyetek egy megismételhetetlen koncerten, melynek keretében átadják a 2026. évi Tompos Kátya-díjat is.
Március 3. kedd
Vari – Sztárvendég: Michael League – Müpa
A zenészcsaládba született, csodagyerekként feltűnt Varijashree Venugopal úttörő módon emelte be klasszikus karnatikus indiai zenei gyökereit a jazz közegébe. A hangját hangszerként használó énekes-dalszerző az indiai énektechnikákat más kultúrákkal és műfajokkal ötvözi, így kapcsolódik ahhoz a vonulathoz is, amelynek eredményeképpen a kortárs jazzben egyre hangsúlyosabbak az indiai zenei hatások. Az este sztárvendége, Michael League, szintén kimagasló zenésztársakkal együtt alkotja majd a zenekart, így minden bizonnyal különleges estének lehetsz anúja Vari első magyarországi koncertjén.
Március 4. szerda
Frankofón Filmnapok – Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben
A március 4-14. között tartó 16. Frankofón Filmnapok kiemelt hangsúlyt helyeznek a női rendezők alkotásaira. Az esemény fő védnöke ezért a francia kultúrához több szálon is kötődő Enyedi Ildikó lesz, akinek három filmje is szerepel majd a kínálatban. Összesen kilenc női rendező munkáit láthatja majd a közönség. Jön a Magán-ügy című thriller Jodie Foster és Daniel Auteuil főszereplésével, az Öltések Angelina Jolie-val és a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb női alakítás díját és a Queer Palmot nyert alkotása, A legkisebb lány. Érkezik többek között egy kamionos road movie Kanadából, egy halottnak hitt anya története Marokkóból és egy mély szegénységet ábrázoló film Svájcból. A Nemzetközi Nőnap alkalmából pedig kerekasztal-beszélgetés lesz Nők, média és film címmel. A Francia Intézet szervezésében az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben 23 kortárs frankofón alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.
Mától 2 hétig látható a Marí Poppins a Madách Színházban. „Az égen minden csillag néked ragyog, megtörténhet bármi, hogyha hagyod…” énekli a musical címszereplője. Mary Poppins mágikus erejű figuráját, a gyerekirodalom felejthetetlen dadusának alakját az ausztráliai születésű angol Pamela Lyndon Travers, újságíró, színésznő, táncosnő találta ki. Évtizedeken át írta, regénnyé, sőt regénysorozattá formálta az epizódokat, még 90 évesen is dolgozott rajta. 1964-ben film, majd 2004-ben Travers történetei és a film alapján színpadi musical született. A szövegkönyvet Julian Fellowes készítette, a zenét Richard M. Sherman és George Stiles szerezte, a dalszöveget Robert B. Sherman és Anthony Drewe írta. Azóta a világ színpadairól levehetetlen, rengeteg díjat nyert sikerdarabbá vált, felnőttek és gyerekek gyönyörűségére. A siker titka az az utánozhatatlan báj, amellyel a musical ötvözi a környező világ hétköznapjait a tündérmesék varázslatával, amiről te is meggyőződhetsz, ha ellátgoatsz azelőadásra.



