A Netflix hátborzongató dokumentumsorozatáról beszél mindenki, ez teszi igazán sokkolóvá

Te láttad már?
Nemrég került fel a Netflixre A sevillai ragadozó című dokumentumsorozat, amely szerte a világon népszerű lett. A széria Manuel Blanco Vela személyét mutatja be, a spanyol férfi olyan nőket bántalmazott és erőszakolt meg, akik külföldi tanulmányúton vettek részt részt Spanyolországban.
Az egyik áldozata egy amerikai nő, Gabrielle Vega, aki csak 18 éves volt a támadás idején. Vela idegenvezetőként dolgozott, így ismerte meg az Amerikából érkező diákot. A férfi tudatosan Gabrielle hazautazása előtt döntött úgy, hogy a lányt bekábítószerezi, és szexuálisan bántalmazta.
Évekkel később Gabrielle Vega úgy döntött, hogy figyelmeztet másokat arra, hogy vigyázzanak a férfival, aki még mindig szabadlábon volt. Az ügy azonban hatalmasra kinőtte magát, kiderült azt is, hogy Velának közel 50 áldozata lehet, sőt egy gyilkossági ügyhöz is köze lehetett.
A sorozat azért is sokkolja a nézőket, mert nem az elkövetőre fókuszál, hanem az áldozatokra, akik őszintén beszélnek a kamerák előtt a borzalmakról, amelyeket elszenvedtek. A sorozat emellett bemutatja a bürokráciát, a hibákat, amelyeket a rendőrök vétettek, valamint azt is, hogy a nyelvi nehézségek miatt is nehezebb dolguk volt a nőknek, akiket a férfi bántalmazott.
A szériában az is szívszorító, hogy az áldozatok nyilatkozataiból látszik, egyáltalán nem könnyű felvállalni, ha valakit bántalmazás ér. Gabrielle Vega, aki a sorozat középpontjában áll, csak hosszú idő után mert a családja elé állni, akik ezt követően mindvégig támogatták, sőt a kamerák előtt még az édesanyja is megszólalt.
Ha még nem láttad az előzetest, most megmutatjuk:




