„Ha a leszakadás tartósan újratermelődik, az előbb-utóbb mindenkit érint” – interjú L. Ritók Nórával
Forrás: Freepik
Az Igazgyöngy Alapítvány több mint húsz éve dolgozik a generációs szegénységben élők esélyeinek javításán. Munkájuk mára egy komplex, közösségi alapú modellé fejlődött, amely túlmutat az oktatáson.
Az elle.hu beszélgetett L. Ritók Nórával, az Igazgyöngy Alapítvány alapítójával.
A kezdetek és a művészeti alapok
Az alapítvány indulásakor a művészeti nevelés jelentette a fő irányt, amelyen keresztül a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztését képzelték el. L. Ritók Nóra pedagógiai és alkotóművészeti háttere, valamint a reformpedagógiai irányzatokkal való találkozása erősen formálta ezt a szemléletet.
„A művészettel sokkal több fejlesztést tudok elindítani, mint amit mások gondolnak erről. Sejtettem és a tapasztalataim azt igazolták, hogy ez egy csodálatosan jó eszköz.”
View this post on Instagram
A felismerés: az oktatás nem elég
Az iskola szakmailag sikeres lett, nemzetközi szinten is elismertté vált, de a későbbi utánkövetés kijózanító eredményeket hozott: a tanulók életútja alig változott. A volt diákok életének vizsgálata rámutatott arra, hogy az iskolai siker nem vezet automatikusan társadalmi mobilitáshoz. Ez a felismerés indította el az alapítvány második szakaszát, amikor az oktatás mellé szociális segítségnyújtás is társult. Világossá vált, hogy a családi háttér, a környezeti hatások és a társadalmi struktúrák együttesen határozzák meg a lehetőségeket.
„Nem elég, ha egy iskola hatékony, sikeres, és képes bevonni ezeket a gyerekeket. A heti két alkalom egyszerűen nem elegendő. Innen jutottam el oda, hogy az oktatási rendszer önmagában nem képes megváltoztatni a generációs szegénységben élők életútját.”
View this post on Instagram
Közösségi fordulat Toldon
A helyszíni munka során vált egyértelművé, hogy a külső segítség önmagában nem vezet tartós változáshoz. A kezdeti adományozási gyakorlat sokszor feszültségeket okozott, és nem ösztönözte a valódi előrelépést. A fordulópontot az jelentette, amikor a helyi közösség maga is megfogalmazta az együttműködés feltételeit. Ettől kezdve a hangsúly a közös szabályrendszeren, a felelősségvállaláson és az elköteleződésen volt.
„Egyszer odajött hozzám néhány asszony, és ők is megfogalmazták, amit éreztem: ‘maga nem jól adományoz’. Amire az én válaszom az volt, hogy akkor segítsenek, alakítsunk ki közösen egy olyan szabályrendszert, ami valóban hasznossá teszi az adományozást. Ez nyitotta fel igazán a szememet: ha van egy közösség, amely elköteleződik valami mellett, és van közös akarat, akkor arra lehet építeni.”
View this post on Instagram
Rendszerszintű megközelítés és társadalmi szükség
Az alapítvány munkája során világossá vált, hogy a generációs szegénység nem egyéni kudarcokból áll, hanem összetett, újratermelődő mintázatokból. A probléma etnicizálása helyett a hangsúly a szocializációs mintákon és a strukturális hiányokon van. A terepen szerzett tapasztalatok szerint sok olyan kényszer működik – például az adósságcsapda vagy a fekete munka –, amely kívülről alig látható, mégis alapvetően meghatározza az életutakat.
„Nem attól ilyenek, mert romák, hanem attól ilyenek, mert generációk óta ugyanebben a helyzetben vannak. Olyan élethelyzeteket látunk – sokszor etnikumra való tekintet nélkül –, ahol generációk óta ugyanazok a minták öröklődnek, és ahol a valódi választási lehetőségek hiányoznak.”
Hozzátette:
„Nem lehet egészséges, stabil társadalmat építeni ekkora szakadékokkal. Ha a leszakadás tartósan újratermelődik, az előbb-utóbb mindenkit érint: a gazdaságot, a közbiztonságot, a közérzetet, a társadalmi bizalmat.”
