Csak jöttem szólni, hogy megyek – Interjú Gryllus Dorkával

Gryllus Dorka folyamatos mozgásban lévő alkotó: színház, film, zene és rendezés egyaránt része az életének, itthon és nemzetközi közegben is.
Legújabb rendezése, a Csak jöttem szólni, hogy megyek kapcsán művészetről, hatalomról, gyerekkori sebekről és az alkotói lét és az anyaság összeegyeztetésének kihívásairól beszélgetett Gryllus Dorkával az elle.hu.
Szabadság és életfordulatok
A kezdetekről mesélve Dorka elmondja, hogy a főiskola után Kaposvárra szerződött, ahol öt meghatározó évet töltött, majd egy filmszerep miatt távozott a társulattól. Mivel más színházi szerződés akkor nem találta meg, külföld felé nyitott, ami új alkotói közegeket hozott az életébe. Berlinben zenekart alapított, társulatokhoz csatlakozott, és több nemzetközi produkcióban is dolgozott, miközben folyamatosan kereste azokat a formákat, amelyekben szabadabban gondolkodhat. Arra a kérdésre, hogy a sokszínű pálya tudatos építkezés eredménye-e, vagy inkább az élet alakította így, összetett választ ad:
„Azt érzem, a kettő nem választható szét. Egyrészt belőlem fakad, hiszen erős bennem a szabadságvágy, az állandó kíváncsiság és keresés.(…) Egy asztrológus egyszer azt mondta, hogy Bak vagyok, aki egyedül áll a szikla tetején – ez nagyon találó kép számomra. Csapatjátékos vagyok, mégis mindig ott van bennem az önállóság iránti vágy.”
Úgy látja, minden új közeg másfajta figyelmet és érzékenységet alakított ki benne, ezek az élmények pedig természetes módon vezették a rendezés felé, ahol már nemcsak szerepeken, hanem teljes történeteken és társadalmi helyzeteken keresztül gondolkodhat.
View this post on Instagram
Megváltozott világ
Legújabb rendezésében, a Csak jöttem szólni, hogy megyek című zenés dügmonológban Gryllus Dorkát elsősorban az foglalkoztatta, hogyan hat a pénz és a hatalom az emberi működésre, és miként torzítja azokat az értékrendeket, amelyek mentén felnövünk. Úgy látja, az anyagi különbségek növekedése és a társadalmi mobilitás beszűkülése nemcsak gazdasági, hanem morális kérdéseket is felvet.
„Van bennem egy nagyon éles figyelem arra, hogyan működik a világ: a hatalom, a pénz szerepe, az empátia hiánya, a társadalmi torzulások. Valahogy mindig ilyen témájú anyagok találnak meg – vagy én találom meg őket, ezt nehéz szétválasztani. Ebben a darabban az fogott meg igazán, hogy kimond valamit, amiről ritkán beszélünk ilyen nyersen. Arról, hogy az élet végső soron a pénzről szól, miközben nem erre készültünk fel. ”
A darab számára azért volt különösen fontos, mert nyersen, ugyanakkor humorral és abszurditással beszél ezekről a folyamatokról, és nem próbál megnyugtató válaszokat adni. Inkább azt vizsgálja, milyen kompromisszumokra hajlandó az egyén a felemelkedés érdekében, és hol húzódik az a határ, ahol az önazonosság már sérül. Gryllus szerint az ilyen történetek akkor működnek igazán, ha a néző nem kívülről szemléli a helyzetet, hanem saját döntéseire ismer rá, és az előadás után is tovább gondolja a felvetett dilemmákat.
View this post on Instagram
A határok kijelölése
Az előadás egyik legerősebb rétege a gyerekkori kirekesztettség tapasztalata és az abból fakadó indulat. Gryllus szerint ez szinte kollektív élmény, amely generációkon átívelően jelen van. „A gyerekkori bullying egy igazán kollektív élmény. Nagyon sok embernek van ilyen emléke.” A darab azt vizsgálja, hogy a megalázottságból fakadó düh lehet-e felemelő erő, vagy inkább újabb erkölcsi kompromisszumokba sodor.
„Tiszta lelkiismerettel maradsz kívülálló, vagy mindent megteszel, hogy bekerülj a ‘klubba’ – még erkölcsi kompromisszumok árán is?”
Saját életében is fontos tanulási pontként tekint arra az időszakra, amikor megtanulta kijelölni a határait. „Volt egy pont az életemben, amikor azt mondtam: eddig, és ne tovább!”
View this post on Instagram
Alkotó és anya
„Amit fontosnak látok, hogy teret kell hagyni a jó pillanatok megélésének.”
Számára a fejlődés nem végállapot, hanem folyamatos figyelem és önreflexió, amelyben a változás az egyetlen állandó.




