Ez nem atomfizika – miről szól pontosan Tapasztó Orsolya új könyve?
Az ELLE.hu-n megjelent interjúban Tapasztó Orsolya, az egykori fizikus, ma mentálhigiénés szakember és influenszer őszintén mesélt a „Ez nem atomfizika” című könyve megszületéséről, az önismereti munkáról, valamint arról, miért lehetetlen a fejlődés önelfogadás nélkül.
Az Open Books kiadó gondozásában megjelent Ez nem atomfizika címú könyve megjelenése után rögtön hatalmas sikereket ért el, az ELLE.hu oldalon olvasható interjú összefoglalását olvashatják.
Nem atomfizika
„Az önismereti út nem atomfizika, hanem annál sokkal durvább, összetettebb” – fogalmaz Tapasztó Orsi, amikor arról kérdezték, mit jelent számára a könyv címe. Bár a könyv könnyednek tűnhet, valójában mély és fájdalmas belső utazást mutat be – személyes történeteken keresztül. Mint mondja: „Ha nincs önbecsülés, semmi nincs.” Ez a központi üzenete a könyvnek és a terápiás munkájának is.
View this post on Instagram
Saját élmények, mélyebb rétegek
A szerző szerint az egyik legfőbb célja az volt, hogy saját élményeinek, tapasztalatainak megosztásával az olvasók jobban tudjanak megérkezni a témákhoz: „Az volt a célom, hogy mélyebb rétegekben tudjon kapcsolódni az olvasó – az a visszajelzés, hogy ez sikerült is.” Emiatt tudatos döntés volt az is, hogy saját történeteit bátran beemelte a könyvbe, eltérve a „fehér vászon” segítői szemlélettől. Orsi a könyvírás során új felismerésekkel is szembesült: „A személyes terápiámban nagyon erősen visszatért édesanyám témája a könyvírás közben, és ez a folyamat azóta is tart.” Az írás tehát nemcsak másokat segít, de neki is mélyebb feldolgozási lehetőséget adott.
Tökéletesség, illúzió
A tökéletesség illúziójáról is szó esik az interjúban. Orsi szerint egészen kicsiként belénk épül ez az elvárás: „Már gyerekkorunkban a mesékkel kezdődik – Hófehérke, a hét törpe, a herceg a fehér lovon… És felnőttként is könnyen belesüppedünk abba az illúzióba, hogy majd egyszer minden tökéletes lesz.” Saját példáján keresztül is elmondja, mennyire nehéz volt elfogadnia, hogy a belső munka nem a tökéletességhez, hanem a hitelességhez vezet. Az önostorozás is gyakori jelenség, még azoknál is, akik régóta járnak terápiába. „Küzdök az ellen, hogy ne az ostort vegyem elő újra meg újra… hogy ne csapjak oda magamnak, amikor valami nem sikerül.” Orsi ezért is tartja kulcsfontosságúnak a magunkkal szembeni empátiát és az elfogadás gyakorlását.
View this post on Instagram
Társadalmi felelősség
A társadalmi felelősségvállalás és a valami nálunk nagyobbhoz való kapcsolódás is központi eleme a könyvnek. Tapasztó Orsi így fogalmaz: „Az igazi boldogsághoz kell valami több. Kell, hogy kapcsolódjunk valami nálunk nagyobbhoz.” Szerinte ez lehet önkéntes munka, egy ügy melletti elköteleződés – a lényeg az, hogy az ember érezze: van értelme annak, amit csinál. Az önmagunkkal való empátia hiánya is gyakori probléma, aminek gyökere a gyerekkori feltétel nélküli elfogadás hiánya lehet: „Ez egy nagyon is valós, mély, és sokszor tudattalan felajánlás: „odaadom az életem, csak szeress!’”
„Számomra óriási szívfájdalom, hogy Magyarországon jelenleg nincs mentálhigiénés stratégia” – mondja Orsi, majd a mentális egészség oktatásának fontosságára is felhívja a figyelmet. „Ahogyan reggel és este fogat mosunk, úgy lenne szükség arra is, hogy megmosdassuk a lelkünket.” Véleménye szerint már óvodás kortól tanítani kellene a gyerekeket arra, hogyan figyeljenek magukra, mikét ismerjék fel a stresszt, és tudjanak beszélni az érzéseikről. A könyv egy kérdéssel zárul – teljesen ösztönösen. „Ott fejtegetem, hogy mennyire fontos megtalálni a saját ‘receptünket’… Ez a gondolat vált végül a záró kérdéssé. Hogy mi az a saját recept, amit meg kell találni.”
Ez az interjú – ahogy maga a könyv is – nem ígér tökéletességet. Inkább arra hív, hogy kezdjünk el végre igazán jelen lenni önmagunk számára.
