Ezért olyan különleges a Vígszínház előadása, a Büszkeség és balítélet: „Ezek a női energiák a művészi munkára is nagyon jó hatással vannak.”
Dömölky Dániel/Vígszínház
Jane Austen klasszikusa újraéled a Vígszínház színpadán, ezúttal egészen különleges női energiákkal. A „Büszkeség és balítélet” adaptációja nemcsak az örökérvényű szerelemkeresést mutatja be, hanem egy olyan közösségi élményt is, ami a színfalak mögött legalább annyira értékes, mint a színpadon. A darabhoz kapcsolódóan az elle.hu-n jelent meg interjú, melyben Halász Judit, Hegyi Barbara, Varga-Járó Sára és Waskovics Andrea meséltek a próbafolyamatról, a karaktereikről, a női együttműködésről és arról, mit adhat ez az előadás a mai közönségnek.
A Vígszínház Büszkeség és balítélet előadása nem csupán egy klasszikus történet újragondolása, hanem élő példája annak, hogyan lehet a női jelenlétet valóban központba állítani a színpadon és azon túl. A közösség, a kapcsolódás, a generációkon átívelő tapasztalatcsere és a női energiák ereje nemcsak a nézőtér felé sugárzik, hanem formálja magát a színházi világot is. Ez az előadás nemcsak egy klasszikus újrajátszása, hanem fontos és aktuális üzenetet is közvetít: a női szövetségek építenek, felemelnek – és felejthetetlen élményt adnak.
Szövetség, nem rivalizálás
A világ- és színházi irodalomban pedig kevés olyan darab található, amely kizárólag női történetekre vagy női sorsokra koncentrál, ezért ritka pillanat, amikor egy színházi darab ennyi női szereplőt vonultat fel, ráadásul úgy, hogy a karakterek valódi viszonyokban, egymással összefonódva jelennek meg.
Hegyi Barbara hozzáteszi: a karakterek közti kapcsolódások mélysége is különlegessé teszi az előadást. Rámutatott, Austen nemcsak a férfi-nő viszonyokat rajzolta meg, hanem a női dinamikákat is mélyen árnyalta: „a nők sorsait nem csupán a férfiakkal való kapcsolataik alapján ábrázolja, hanem arra is nagy hangsúlyt fektet, hogyan léteznek családon belül, milyen a viszonyuk testvéreikkel, barátnőikkel.”
Varga-Járó Sára szerint egyenesen felemelő érzés volt női közösségben dolgozni; „ahogy haladtunk előre a próbák során, egyre inkább érezhetővé vált a női energia”. Úgy fogalmazott: „Semmi sem volt abból a „színésznői rivalizálásból”, amit emlegetni szoktak, csak jó energiákat lehetett érezni.” Kiemelte, mennyire örült, hogy testvérként játszhat Waskovics Andreával: „úgy érzem, igazán egymásra találtunk.”
Andrea így emlékszik: „nekem nincs testvérem, a darabban viszont négy lánytestvért játszunk együtt, ami egészen új tapasztalat számomra.” Jó élmény volt számára, hogy „hiába vagyunk egy társulatban régóta, sokan most dolgoztak először együtt.”
A szerep és az ember
Halász Judit szerint a darab választása önmagában ünnep: „csodás dolog, hogy ennyi remek színésznő, főleg sok fiatal alkotó gyűlt össze a társulatban.”
A karakterformálásról szólva Halász Judit hangsúlyozta: „az én szerepem életem első ‘gonosz’ karaktere – persze csak dramaturgiailag, mert a maga nézőpontjából nem az.” Hegyi Barbara úgy formálta meg Mrs. Bennetet, hogy nem csak nevetséges, hanem szerethető is legyen. Inspirációként Shakespeare Beatricéjét is beleépítette a karakterbe, „mintha ő lenne anya szerepben.”
Varga-Járó Sára Jane karakterét játszva úgy érzi, hogy az ő figurája olyan, mint egy Disney hercegnő: jóságos, önzetlen, de nehezen képzelhető el hús-vér emberként. Varga-Járó Sára így látja Jane-t: „az abszolút jóságot testesíti meg. Soha senkiről sem képzel semmi rosszat.” Waskovics Andrea pedig Elizabethként „feketén-fehéren szemben áll az édesanyjával” – ő „csak szerelemből megy férjhez.” A szabadság és önazonosság melletti kiállást mutatja meg – olyan gondolatokat, amelyek ma is aktuálisak.
Mai kérdések, örök érvényű válaszok
Halász Judit kiemelte a dramaturgiai munka fontosságát:
A remek fordítás és a dramaturgiai munka teszi ezt az előadást még inkább átélhető élménnyé a kortárs közönség számára.
Varga-Járó Sára személyes tapasztalatát is beemelte:
Az én monológom például arról szól, hogy mit mutathatok meg magamból, ha párt keresek. Ez szerintem a mai fiatal nők életében is alapvető kérdés.
A különböző generációkkal való közös munkáról pedig megosztotta:„nem csak az idősebb generációtól lehet tanulni, hanem a saját kortársaival is tudja egymást építeni az ember.”
Az együttműködésről szólva Hegyi Barbara eloszlatja a színésznőkről szóló mítoszokat: „a valóság inkább az, hogy szeretetben, támogatásban éljük az életünket.”
Halász Judit szerint „ezek a női energiák a művészi munkára is nagyon jó hatással vannak.”
Waskovics Andrea a generációk közötti nyitottságra hívta fel a figyelmet: „mindig emlékeztetem magam, mennyire fontos a valódi nyitottság minden irányba.” Varga-Járó Sára szerint pedig „szinte nem is tudunk egymás versenytársai lenni. Mindenki annyira egyedi dolgot képvisel.”
Hegyi Barbara zárógondolata összefoglalja a közös tapasztalat lényegét: „a mostani humanista szemlélet, gondolkodás, ami a színházban is egyre inkább jelen van, nagyon fontos.”
