5 dolog, amit talán te sem tudál Jane Goodallról

2025.10.03. 09:47 KultúrZone
Shutterstock
Shutterstock

Jane Goodall október elsején hunyt el.

Jane Goodall egy világhírű brit etológus, primatológus és antropológus volt, aki főként a csimpánzok viselkedésének tanulmányozásával kapcsolatosan vált ismertté. Évtizedeken keresztül figyelte csimpánzok társadalmi életét, étkezési szokásait, eszközhasználatát és családi kapcsolatait.

Emellett pedig Jane Goodall haláláig aktívan dolgozott a környezetvédelemért és az állatok jogaiért, az évek során több alapítványt is létrehozott. Most elárulunk róla néhány érdekességet, amelyekről talán még te sem hallottál korábban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vital Impacts (@vital.impacts) által megosztott bejegyzés

Lenyűgöző felfedezéseket tett

Goodall 1960-ban, 26 évesen tett egy felfedezést, amelyet a 20. század tudományos eredményei között az egyik legnagyobb teljesítménynek tekintenek. Rájött, hogy a csimpánzok készítenek és használnak eszközöket. Korábban úgy hitték, hogy erre csak az ember képes. Közben a kutató azt is megfigyelte, hogy a csimpánzok háborúznak a szomszédos közösségekkel, képesek az önzetlen viselkedésre, és azt is felfedezte, hogy húst is fogyasztanak.

Már igazán kicsiként szerette a csimpánzokat

Goodall először egyéves korában ismerkedett meg a csimpánzokkal, amikor az apja egy csimpánz játékot ajándékozott neki. A játék neve Jubilee, és a népszerű etológus mindig a komódján tartotta.

Rajongott Tarzanért

Goodall gyerekként imádta az állatokról és Afrikáról szóló történeteket, és különösen kedvelte Edgar Rice Burroughs Tarzan-sorozatát. Érdekesség, hogy a sztoriban a főhős egy Jane nevű lányba szeret bele.

Nem utazhatott Tanzániába egyedül

Jane Goodall 1960-ban utazott a mai Tanzánia területére először, és megkezdte a vadon élő csimpánzokkal végzett tanulmányát. Mivel nem tartották jó ötletnek, hogy Jane egyedül utazzon Tanzániába, a hatóságok előírták, hogy kísérettel menjen. A kutató az édesanyját vitte magával az útra.

Doktori címet kapott alapdiploma nélkül

Goodall 1962-ben PhD-jelöltként kezdte meg tanulmányait a Cambridge-i Egyetemen, annak ellenére, hogy nem rendelkezett alapképzéssel. Ő volt mindössze a nyolcadik személy, akit az egyetem így fogadott be a doktori képzésre. Később Jane Goodall elmondta, hogy a családja nem volt tehetős, ezért előtte nem engedhette meg magának, hogy egyetemre járjon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dr. Jane Goodall (@janegoodallinst) által megosztott bejegyzés

Via