Hogyan irányít minket az agyunk? A híres szakértő elárulta

2025.10.04. 14:11 KultúrZone

Sokszor szeretünk úgy tekinteni magunkra, mint racionális, logikusan gondolkodó emberekre. Azt hisszük, minden döntésünk mögött alapos mérlegelés és tudatos választás áll.

Az igazság azonban ennél jóval árnyaltabb – sőt, gyakran inkább az ellenkezője igaz. Döntéseink és viselkedésünk nagy részét nem tudatos gondolkodás, hanem berögzült mintázatok, szokások és öntudatlan mechanizmusok határozzák meg. A Brain Bar szervezésében itt járt és előadást tartott Dr. Ali Fenwick-kel, a Hult International Business School professzorával és nemzetközileg elismert viselkedéstudományi és szervezeti pszichológia szakértővel beszélgettünk, akinek közvetlen stílusa a közösségi médián is hódít.

A tudattalan mindent átszövő szerepe

Dr. Fenwick szerint sokkal kevesebb irányításunk van a gondolataink és cselekedeteink felett, mint amit gondolnánk:

„A cselekvéseink, beszélgetéseink, kapcsolódásaink csupán 20 százalékban vagyunk tudatában annak, ami történik. A fennmaradó 80 százalék a tudattalanban zajlik, anélkül, hogy észrevennék.”

Ez azt jelenti, hogy érzéseink, hiedelmeink, döntéseink jelentős része olyan folyamatokból fakad, amelyeket nem látunk. Ezek közé tartoznak a torzítások, az érzelmi reakciók és a perceptuális illúziók is, amelyek mind a tudattalan szűrőin keresztül formálják a valóságunkat.

A szokások rabjai vagyunk

Az interjú során Fenwick többször is hangsúlyozta, mennyire meghatározza életünket a megszokás:

„Az emberek több mint 85 százalékban szokások alapján működnek. Ha a környezet nem változik, az agyunk azt mondja: nem kell ebbe új energiát fektetni, működjünk a bevált minták szerint.”

Ez persze kényelmes és biztonságos, de közben óriási korlát is. Hiszen ha túl sokáig hagyatkozunk a megszokásra, a fejlődés leáll. Fenwick rámutatott: az agy célja nem a siker, hanem a túlélés, ezért gyakran megelégszik a kiváló vagy jó helyett az „elégséges” megoldásokkal.

Reakció vagy válasz?

Az érzelmeink sokszor megelőzik a tudatos gondolkodást, így hajlamosak vagyunk impulzívan reagálni. Fenwick így magyarázza a különbséget:

Reagálni annyit jelent, hogy az automatikus rendszer lép működésbe. Válaszolni viszont azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk a reakciónkért.

Ez a finom különbség döntő hatással lehet az életünkre. Ha megtanulunk nem azonnal reagálni, hanem tudatosan válaszolni, sokkal kevésbé sodródunk bele hibás döntésekbe, konfliktusokba vagy romboló helyzetekbe.

Gyors döntések és a heurisztikák csapdái

Fenwick gyakran példaként hozza a gyors és lassú gondolkodás közötti különbséget. Az automatikus rendszer segít eligazodni a hétköznapokban, de sokszor becsap minket. „A heurisztikák – vagyis az ökölszabályok (rövid időt igénybe vevő problémamegoldó stratégiák)– abban segítenek, hogy gyorsan döntsünk. De a gyorsaság ára, hogy gyakran hibázunk. Ez a rendszer például hajlamos túlbecsülni a kockázatokat és alábecsülni a lehetőségeket.”

Ezért van az is, hogy a negatív hírek erősebben ragadnak ránk, és hogy egyetlen rossz tapasztalat könnyebben formálja a döntéseinket, mint több jó élmény együttvéve.

Hogyan lépjünk ki a robotpilóta üzemmódból?

Fenwick szerint nem lehet és nem is kell teljesen kikapcsolni az automatikus rendszert. A cél inkább az, hogy időnként tudatosan leállítsuk a robotpilótát, és megkérdezzük magunktól: miért teszünk úgy, ahogy.

Az egyik eszköz, amit javasol, a WAIT-technika (Why Am I Talking? – Miért beszélek?), amely segít felismerni, hogy valóban szükséges-e megszólalnunk egy helyzetben, vagy csak idegességből reagálunk. Emellett fontos szerinte a lassítás:

„Ha valami felidegesít, álljunk meg egy pillanatra, és kérdezzük meg magunktól: mi váltotta ki belőlem ezt az érzést?”

Ezek a kis gyakorlatok segítenek abban, hogy ne csak reagáljunk, hanem tudatosan válaszoljunk – és ez a különbség hosszú távon hatalmas változásokat hozhat.