Elkezdődött Füzes Dániel első mozifilmjének a forgatása: itt vannak a részletek

2025.11.11. 21:30 KultúrZone
Pexels
Pexels

Izgalmas projektnek tűnik.

Elkezdődött Füzes Dániel első mozifilmjének a forgatása Nagy Márk, László Gáspár és Schmied Zoltán főszereplésével; a küzdősportoló testvérpárról szóló Ellentétes alapállás című alkotás forgatása harminc napig tart budapesti és hajdúszoboszlói helyszíneken.

Füzes Dániel első mozifilmje az NFI Inkubátor Programjának támogatásával valósul meg a Forcodes és a CineSuper gyártásában.

Erről fog szólni a sztori

Az Ellentétes alapállás az MMA sporton túl a testvéri szeretetről és gyűlöletről szól. A történet szerint Dénes (Nagy Márk) mindennél jobban vágyik arra, hogy a kevert harcművészetek legjobbjává váljon, és ezért a célért bármit hajlandó feláldozni. Egy nap azonban felbukkan 9 éve nem látott öccse, a siketnéma Balázs (László Gáspár), akiről hamar kiderül, hogy küzdősportban még a bátyjánál is tehetségesebb. Viszont van közöttük egy régről hozott feszültség, ami a ketrecben hamar a felszínre tör – olvasható a tájékoztatóban.

Füzes Dániel rendező azt mondta, hogy 2014-ben kezdett el hobbiszinten MMA-val foglalkozni az öccsével, innen inspirálódott az ötlet, amelyet négy év alatt alakítottak forgatókönyvvé Bíró Zsombor Auréllal.

Filmünk elsődleges kérdése, hogy vajon visszatalálhat-e egymáshoz két fivér, akiket még gyermekkorukban választott szét az élet, és akik között ott feszül a megbocsáthatatlan bűn, mint egy láthatatlan fal

– hangsúlyozta a rendező, aki szerint nagy kihívás elé állították magunkat, de olyan emberekkel dolgozhat együtt, akiknek a nagy része lassan több, mint tíz éve kíséri a pályáján. „Azt érzem, hogy egy ilyen összeszokott családdal biztosan meg fogjuk tudni valósítani ezt a történetet”  – hangsúlyozta Füzes Dániel.

Megszólalt a producer is

Szy Marcell producer elmondta: Füzes Dániel rendezővel közösen készített két rövidfilm után ezt a forgatókönyvet olvasva egyből tudták, hogy egy nagyszerű projekttel állnak szemben, amely ismét tele van olyan izgalmas és érzelmileg túlfűtött jelenetekkel, amelyek képesek lesznek a nézőket a moziszékbe ragasztani.

Küzdősportról szóló filmre még nem volt példa a kortárs magyar filmtörténetben, ezzel ismét egy olyat húzunk, ami egyedülálló

– idézi a tájékoztató Mártonffy Zoltán és Farkas Ádám (CineSuper) producereket, akik többek között a Minden rendben és Az első kettő című filmeket jegyzik.

Az Ellentétes alapállás operatőre Császár Dániel, látványtervezője Hakkel Borbála, jelmeztervezője Rátkai Dávid, gyártásvezetője Gaszner Veronika. A film Kovács Géza kaszkadőr közreműködésével készül. Az Ellentétes alapállás a tervek szerint jövőre kerül a magyar mozikba – áll a közleményben.

Via