Te ismered a szaloncukor történetét?
Shutterstock
A karácsonyfára akasztott édesség egyszerre dísz és csábítás. Édes, fényes és gyorsan eltűnik, mégis a karácsony egyik legkultikusabb kiegészítője. A színes papírok gyors kiürülése éppúgy része az ünnepnek, mint a feldíszített fa látványa.
A szaloncukor története a francia fondanttal kezdődik. A túltelített cukoroldatból főzött, majd hűtés közben kevert massza különleges, lágy, mégis formázható állagot adott. A fondant nem a hétköznapi konyhák, hanem a cukrászmesterek felségterületéhez tartozott. A XIX. század elejére ez a tudás már Magyarországon is jelen volt. A hazai cukrászok átvették a technológiát, és megkezdték a fondant-alapú édességek készítését. Közben a német területekről érkező divatként megjelent a karácsonyfa is, amely a magyar polgári és arisztokrata otthonok szalonjaiban kapott helyet.
View this post on Instagram
Szalon, fa, édesség
A szalon – a polgári otthonok legreprezentatívabb helyisége – központi tere lett az ünnepi vendégfogadásnak. Itt állt a feldíszített fa, és itt kerültek az asztalra a tálkákba rendezett édességek is. Amikor a két szerep találkozott, természetesnek tűnt, hogy a fondantból készült cukorkák a fa ágaira vándoroljanak.
A név ezt a helyzetet rögzíti: a szalonban kínált cukor lett szaloncukor. Nem egy különleges recept, hanem egy sajátos használati mód: becsomagolt édesség, amely egyszerre finomság és dísz.
Recept és vashabzsák
A szaloncukor elkészítésének első hazai receptjei Hegyesi József szakácskönyvében jelennek meg, aki a XIX. század végén többféle szaloncukor-változat receptjét tette közzé. Leírásaiban a cukor és folyadék – többnyire víz vagy gyümölcslé – összefőzésével kezdődik a folyamat, majd a kellő sűrűség eléréséig tart a folyamatos keverés.
A meleg fondant-massza formába juttatásában a „vashabzsák” volt a kulcseszköz. A tölcsér alakú, fémből készült eszköz, a habzsák őse a cukrászok a rizsliszttel leszórt formákba nyomták a masszát. A rizsliszt védőréteget képezett, így a megszilárdult fondant könnyen kiemelhető maradt. A gyors munka azért volt fontos, mert a massza rövid idő alatt elveszítette formázhatóságát.
View this post on Instagram
Csomagolás titkai
Az így nyert darabokat selyempapírba csomagolták. A papír végeit rojtozták, hogy mozgalmas, játékos hatást keltsenek. Sokáig kézzel vágták be a papírszéleket, ami fáradságos és precizitást igénylő munka volt, később azonban megjelent a riccselő gép, amely néhány mozdulattal azonos mintát hozott létre.
A csomagolás második rétege színes, fényes papír volt, amely a karácsonyfa gyertyafényében különösen látványosnak bizonyult. A cukrászdák mintakönyveikben mutatták be a választható papírokat, így a vásárlók nemcsak ízben, hanem megjelenésben is személyre szabhatta a szaloncukrot.
Ipari mennyiség, változatlan szerep
A századfordulóhoz közeledve a szaloncukor fajtáinak száma látványosan emelkedett. A különböző gyümölcsös, likőrös variációk mellett megjelentek a bonyolultabb ízkombinációk is. A gőzüzemű csokoládé- és cukorkaüzemek megjelenésével a gyártás léptéke megnőtt, de a dísz és az ünnepi finomság kettős szerepe megmaradt.
Ma a szaloncukor több ezer tonna mennyiségben kerül az üzletek polcaira minden évben. Az ízek és a csomagolások világa folyamatosan változik, mégis ugyanazt az élményt kínálja: a karácsonyfa alatt ülve egy pillanatra visszatér az a kor, amikor a szalonban a gyertyafény, a selyempapír és a vashabzsákkal adagolt fondant együtt jelentette az ünnep különlegességét.
