A Budapesti Fesztiválzenekar dupláz New Yorkban

2026.01.12. 19:15 KultúrZone
Stiller Ákos
Stiller Ákos

Izgalmas év előtt állnak.

A hazai koncertkavalkád mellett grandiózus amerikai turnéval nyitja az évet a Budapesti Fesztiválzenekar New Yorkban, Bostonban és Torontóban.

„Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar bizonyította, miért tartják őket a világ talán legjobb zenekarának” – olvasható a The Guardian decemberi cikkében, melyben az év legjobb komolyzenei eseményeit listázták. Az együttes ezzel a nemzetközi megerősítéssel felvértezve vágott neki 2026-nak.  

Évindító kamarakoncertjeik és Kakaókoncertjeik sűrűjében megtartották házi versenyüket, a Végh Sándor Versenyt, melynek győztesei Marta Dettlaff hegedűművész és Kóbor Éva hegedűművész, különdíjasai pedig Puporka Jenő nagybőgőművész és Salomé Osca brácsaművész lettek. 

Hazai nagyzenekari koncertjeik a zenei polihisztor, Jörg Widmann programjával folytatódnak, aki január 16-i, 18-i és 19-i hangversenyeiken egyszerre lesz jelen a Müpában karmesterként, klarinétművészként és zeneszerzőként. Mendelssohn és Schumann gyakran keserédes, de mindig fülbemászó dallamai mellett így kortárs zene is szól majd, de ettől a legkevésbé sem kell megijedni. Bármilyen rendhagyó módon nyúl is Widmann a hangszerekhez, az azokból áradó hangok egyszerre eredetiek és ismerősek, a hallgatót kíváncsivá teszik. Az esemény személyességét fokozza, hogy a szerző Bajor Állami Díjjal kitüntetett húga, Carolin Widmann szólójával hangzik majd el a neki ajánlott hegedűverseny. Jegyeket még a január 19-i koncertre vásárolhatnak. 

A Fesztiválzenekar neve szinte összeforrt Gustav Mahleréval, nem véletlen, hogy a 3. szimfóniát műsorra tűző hazai koncertjeik telt házasak. Ezt a szimfóniát hallhatja a New York-i Carnegie Hall, a bostoni Symphony Hall és a torontói Koerner Hall közönsége is nagyszabású amerikai turnéjuk során február 6-12. között. A magyar együttes New Yorkban dupláz: egy Pärt-Csajkovszkij-Brahms programot is eljátszanak a Carnegie Hall közönségének Maxim Vengerov szólójátékával. A Mahler-szimfónia szólistája Gerhild Romberger lesz. 

Január 30-án amerikai turnéjukra rezonálva rendezik meg hagyományos adománygyűjtő báljukat Amerikai éjszaka Budapesten címmel a Corinthia szálló báltermébenEbben az évben a mulatságon és a közös ünneplésen lesz a hangsúly, a közönség pedig csak ezen az egyetlen estén hallhatja játszani az együttes big bandjét.  

A BFZ a Budapest Music Centerben is jelen lesz januárban: Fischer Iván Európai Zenekari Akadémiájának tagjai újabb koncertre készülnek. A fiatal tehetségek január 23-án HaydnGrieg és Hummel darabjait szólaltatják meg.  

A februárt a Zeneakadémián zárják Nicolas Altstaedt művészeti vezetésével egy Haydn-Mozart Plusz programmal február 27-én28-án és március 1-én. A Hamburger Abendblatt szerint a szakmájában „külön kategóriának” számító Altstaedt tüzes és vagány csellóművész, a szélsőségek, a meleg hangszínek és a közvetlen kommunikáció elképesztő technikájú mestere. A zenekar a két nagy klasszikus művei mellett egy Veress Sándor darabot is eljátszik. A zeneszerző Kodálytól és Bartóktól tanult, sőt utóbbinak még népzenekutató munkájában is segédkezett. 

A Budapesti Fesztiválzenekar koncertjeiről további információt a bfz.hu oldalon olvashatnak.