Nem csak a szerhasználó érintett: a hozzátartozók útja a felismerésig

A függőség sosem nem pusztán egy ember problémája, hanem egy egész rendszer működési zavara. A változás ott indul el, hogy a rendszerben mindenki felismeri: csak a saját működésére van közvetlen ráhatása.
Bajzáth Sándorral az ELLE.hu a függőség rendszerszemléletű megközelítéséről, a hozzátartozók szerepéről és a határhúzás valódi jelentéséről beszélgetett.
A rendszer, amely újratermeli a függőséget
A függőség ritkán értelmezhető kizárólag egyéni problémaként: sokkal inkább kapcsolati és családi mintázatokba ágyazott jelenség. A gyerekek nagyon korán megtanulják, hogyan kezelik a szülők a stresszt, a konfliktust vagy a kudarcot, és ezek a megküzdési módok később észrevétlenül beépülnek a saját működésükbe is. A feszültség elfojtása, az indulatkezelési nehézségek vagy épp a tagadás generációról generációra öröklődhetnek.
A szakértő szerint ezek a sémák felnőttkorban is aktívak maradnak, különösen párkapcsolati helyzetekben.
Egy függő ritkán „önmagában” jelenik meg. Mindannyian hozunk genetikai, szociokulturális és családi mintákat, amelyek meghatározzák, hogyan kezeljük a feszültséget. Ezek a mélyen rögzült sémák felnőttkorban is erősen befolyásolják a működésünket
– mondja Bajzáth Sándor.
Nem ritka, hogy egy alkoholbeteg ember partnere maga is alkoholista családból érkezik, ahol az egyik szülő hasonló szerepben próbálta stabilizálni a rendszert. A gyerek túlélési stratégiája ilyenkor gyakran a folyamatos monitorozás: már a kulcs fordulásából tudja, milyen estére számíthat. Ez a készenléti állapot gyerekként adaptív lehet, felnőttként azonban beszűkíti a kapcsolódást és fenntartja a diszfunkcionális dinamikát.
A rendszerszemlélet nem hibáztat, hanem összefüggéseket keres. Ha egy szereplő – például a hozzátartozó – változtat a saját működésén, az az egész családi rendszerre hatással lehet. A kérdés nem az, ki a felelős, hanem az, ki hajlandó először kilépni a megszokott mintából.

Forrás: Freepik





