Könyv a menstruációról: Dr. Benkovics Júlia szerint ideje új alapokra helyezni az edukációt

A menstruációról szóló diskurzus az elmúlt években egyértelműen nagyobb hangsúlyt kap, és nagyobb nyitottság övezi, mint korábban, a tévhitek és a generációról generációra öröklődő hallgatás azonban még mindig erősen meghatározza az erről való gondolkodást.
Dr. Benkovics Júlia nőgyógyász – aki a közösségi médiában is aktívan edukál a női testtel kapcsolatos kérdésekről – nemrég megjelent Megvan? című könyvével is azt szeretné elérni, hogy a menstruáció a következő generáció számára már ne tabutéma, hanem alapvető tudás legyen. A nőgyógyásszal az elle.hu készített interjút.

Dr. Benkovics Júlia Forrás: Facebook
Nem volt jó edukációnk – most kell változtatni
Dr. Benkovics Júlia szerint a menstruációról való nyílt beszéd még mindig viszonylag új jelenség a társadalomban. Bár az utóbbi években sokat változott a hozzáállás, az információhiány és a generációs hallgatás még mindig erősen hat a mai nők tapasztalataira.
Az én generációm – most leszek lassan 40 – szerintem az első, aki elkezdett erről beszélni. A beszélgetés ívét sokszor az vezeti, hogy „de kár, hogy ezt senki nem mondta”. Szerintem adhatunk egymásnak egy nagy pacsit a közös munkáért, mert eljutottunk valahova. Nem volt igazán jó menstruációs edukációnk, és a szexuális higiéniáról sem alakult ki valódi párbeszéd sem a szüleinkkel, sem a tanárainkkal.
A nőgyógyász szerint azonban nem érdemes a múlt hiányosságain rágódni. Sokkal fontosabb, hogy a jelenben olyan eszközöket hozzunk létre, amelyek segítik a következő generációkat abban, hogy természetesebben és magabiztosabban viszonyuljanak a saját testükhöz.
View this post on Instagram
Közös gyereknevelésből közös könyv
A Megvan? című könyv nem egy klasszikus szakmai projektként indult. Az ötlet a mindennapi beszélgetésekből, barátságból és közös gyereknevelési tapasztalatokból született. A könyv illusztrátora Kránicz Dorottya, aki nemcsak alkotótárs, hanem a szerző szomszédja és barátja is – a projekt ötlete pedig sokszor szó szerint a konyhaasztal mellett, közös gyereknevelési beszélgetésekből született.
Dorottya a szomszédom. Amikor ideköltöztek hat éve, neki a kislánya volt hordozóban, nekem a kisfiam. Azonnal összebarátkoztunk, és azóta kommunajelleggel élünk egymás mellett. Hat éve neveljük együtt a gyerekeinket, és nagyon egy húron pendülünk abban, hogyan lehetne őket a modern világban a legegészségesebben felnőttekké kísérni. Ennek része az egészségügyi és szexuális nevelés is.
A könyv célja, hogy egy olyan alapforrás legyen, amelyhez gyerekek és szülők egyaránt visszanyúlhatnak. A szerzők egy egész sorozatban gondolkodnak, amely különböző életkorok számára magyarázza el a női test működését – a legegyszerűbb kérdésektől kezdve.
View this post on Instagram
Navigálás az információk tengerében
A menstruációval és a női egészséggel kapcsolatos rengeteg információ elérhető az interneten, de ez sokszor teszi nehézzé az eligazodást. A közösségi médiában, fórumokon vagy videókban rengeteg állítás kering, amelyek közül nem mindegyik megbízható. Benkovics Júlia szerint ezért különösen fontos, hogy az emberek megtanulják tudatosan és kritikusan értelmezni az egészségügyi tartalmakat.
Az a célom, hogy amit online olvasnak, azt tudják kontextusba helyezni. Ha van egy „bója”, amit írt egy nőgyógyász, akkor az segít ellenőrizni, hogy az egymillió internetes állításból mennyi volt hülyeség. Meg kell tanulniuk a kritikus gondolkodást és a biológiai alapokat, különben könnyű célpontokká válnak.
A nőgyógyász szerint ugyanakkor biztató, hogy a fiatalabb generáció egyre tudatosabban áll az egészség kérdéséhez: sokan aktívan keresik az információkat, és időt, energiát is hajlandók fordítani arra, hogy jobban megértsék a saját testük működését. A fiatalabb generáció nem „női problémaként” tekintenek ezekre a kérdésekre, hanem partnerségben gondolkodnak: párként együtt keresnek megoldást egészségügyi vagy termékenységi kérdésekre. A könyv egyik célja, hogy biztos alapot és eligazodási pontot nyújtson az információáradatban.
View this post on Instagram
A ciklustudatosság és amire használhatjuk
Az utóbbi években egyre népszerűbb lett a ciklustudatosság fogalma, amely a menstruációs ciklus tudatos megfigyelésére és megértésére épül. A nőgyógyász szerint azonban fontos megtalálni az egészséges egyensúlyt.
Érdemes erre úgy gondolni, mint egy belső időjárásra. Jó tudni, mikor „esik az eső”, hogy vigyünk magunkkal esernyőt – ahogy az is hasznos lehet, ha tudjuk, hogy a luteális fázisban néha türelmetlenebbek vagyunk, és ilyenkor talán jobb egy csészével kevesebb kávét inni. A ciklusunk alapvető működésének megértése sokat segíthet a mindennapokban és abban is, hogy jobban megértsük önmagunkat.
Ugyanakkor szerinte a túlzott kontroll vagy a minden részletre kiterjedő optimalizálás már inkább szorongást okozhat, mint valódi segítséget jelenthet. A cél inkább az, hogy a nők alapvetően értsék a ciklusukat, és ez a tudás természetes része legyen a mindennapoknak.



