Kendőzetlenül a női függőségekről

Az elle.hu készített interjút Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánssal, akinek köszönhetően megtudhatjuk, milyen univerzális vonások és milyen, társadalmi nemek által meghatározott elemei vannak a függőségeknek. A teljes cikket ide kattintva tudod elolvasni.

Addikció 101

A női függőség kérdése egyre hangsúlyosabban jelenik meg a szakmai és médiadiskurzusokban: biológiai sérülékenységek, pszichés terhek, társadalmi elvárások és a stigma egyaránt formálják, miként alakul ki, rejtőzik el, vagy épp kerül felszínre a probléma. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns szerint a jelenség megértéséhez nemcsak az egyéni működést, hanem a környezeti és kapcsolati mintázatokat is vizsgálni kell.

Az addikció meghatározása a mentálhigiéniás szakmán belül sem egységes, mégis van egy központi eleme: a kontroll elvesztése. Nem pusztán a fogyasztás mennyisége vagy gyakorisága számít, hanem az, hogy az egyén mennyire képes irányítani saját működését.

„A függőség az, amikor valaki elveszti a kontrollt, az irányítást a saját szerhasználata felett”

— fogalmaz Bajzáth, hozzátéve, hogy az is árulkodó lehet, ha valaki ugyan tartja a maga elé állított határokat, de közben folyamatos sóvárgást él meg.

Segítségkérés és láthatóság

A függőség felismerése és beismerése minden érintett számára nehéz folyamat, nemtől függetlenül. Bajzáth hangsúlyozza, hogy az aktív szerhasználat működésében nincs lényegi különbség férfiak és nők között: a kontrollvesztés, a tagadás és a szégyen univerzális tapasztalat.

Ha valaki aktívan függő, szerintem majdnem mindegy, hogy férfi vagy nő.

A különbségek inkább a segítségkérés útjában jelennek meg. „Amikor egy nő maga érintett, sokszor nehezebben kér segítséget”

— mondja.

Ennek hátterében a stigma, az anyaszerephez és gondozói működéshez kötött társadalmi elvárások, valamint a megbélyegzéstől való félelem állhat.

Kettős mérce

A függőségről szóló hazai diskurzusban megkerülhetetlen az alkohol szerepe. Bajzáth szerint miközben a drogkérdés erős médiavisszhangot kap, a legszélesebb körben jelen lévő probléma továbbra is az alkoholfüggőség.

Egy olyan országban élünk, ahol bár pontos, központi felmérések nincsenek, de valahol 600 ezer – egymillió közé tehető az alkoholisták, vagy legalábbis az ún. “nagyivók” vagy problémás ivók számát, akkor gondoljunk csak bele, hogy az hány embert érint a szerhasználón kívül. (…) Egy függő az alsó hangon négy-öt embernek az életét teszi tropára

— fejti ki a szakember, utalva arra, hogy a működés az egész családi struktúrát, transzgenerációs mintákat is formálja.

A társadalmi megítélés ugyanakkor nagyon eltérő a nemek tekintetében. A férfiak alkoholfogyasztását a közeg gyakrabban normalizálja vagy bagatellizálja — a „Jó ember, csak iszik” típusú felmentő narratívák kulturálisan ismerősek. A női szerhasználat ezzel szemben gyorsabban ütközik morális elvárásokba, különösen az anyaszerephez kötött normák miatt. A megbélyegzés így nemcsak a segítségkérést nehezíti, hanem a használati mintákat is alakítja. Emiatt a problémák gyakrabban maradnak rejtve, illetve kevésbé látványos formákban jelennek meg — például gyógyszerhasználatban, amely könnyebben racionalizálható és a környezet számára is kevésbé feltűnő.

Hozzátartozók jelenléte és a társfüggőség dinamikája

A terápiás térben sok esetben nem maga a szerhasználó jelenik meg elsőként, hanem a hozzátartozó. Bajzáth praxisában is jelentős azok aránya — többségük nő —, akik partnerként vagy szülőként kérnek segítséget.

Szinte majdnem mindig ők [nők] veszik észre hamarabb a tüneteket, meg sokszor ők szenvednek igazán, miközben az illető használ, jól érzi magát

— mondja.

A tartós szerhasználat mellett gyakran alakul ki társfüggőségi működés, amelyben a kapcsolat fenntartása elsődlegessé válik. Az ígéretek, ultimátumok és visszarendeződések ciklikusan ismétlődnek. A dinamika része lehet az alárendelődés, a határok feloldódása, valamint az, hogy a hozzátartozó fokozatosan elveszíti saját szükségleteinek fókuszát, miközben a függő működéséhez igazítja életét.

A felépülés nem csak absztinencia

A felépülésről való gondolkodásban gyakori félreértés, hogy a folyamat a szerhasználat abbahagyásával lezárul. Bajzáth szerint ez legfeljebb a kezdőlépés. A tartós változáshoz az élet teljes működésének átrendezése szükséges — különben nagy a visszaesés kockázata.

Ha a környezetét nem változtatja meg az ember, hiába szünteti meg a szerhasználatot

— hangsúlyozza.

Vagyis ha valaki ugyan nem használ, de ugyanazokban a kapcsolatokban, ugyanazzal a napi struktúrával, ugyanazokkal a feszültségkezelési mintákkal él tovább, a hiányzó szer helye betöltetlen marad.

A felépülés ezért személyiségszintű munka is. Ide tartozik annak feltérképezése, hogy az élet mely területei működtek diszfunkcionálisan: kapcsolatok, határhúzás, érzelemszabályozás, önértékelés. A jóvátétel kérdése szintén hangsúlyos: sok érintett számára fontos lépés, hogy rendezze viszonyát azokkal, akiket függősége idején megbántott vagy elhanyagolt.

A folyamat gyakorlati szinten is újraszervezést kíván. Ha a szer kiesik a mindennapokból, a helyén űr keletkezik — időben, tevékenységben, közösségi élményben. Ennek betöltése nélkül a józanság könnyen izolációvá válhat. Ezért kap szerepet a csoport, a terápia, a támogató közeg, illetve minden olyan új tevékenység, amely strukturálja a hétköznapokat és alternatív megküzdési utakat kínál.

A folyamat része a szégyen oldása és az önértékelés újraépítése is.

Ez végső soron egy önmagunkba való befektetés: ha jól vagyok, akkor jobban alakulnak a kapcsolataim, jobb munkám lesz, meg kiegyensúlyozottabb leszek. Talán még néha boldog is

— fogalmaz Bajzáth.

A felépülés így nem csupán a szer elhagyásáról szól, hanem egy működőbb élet felépítéséről: stabilabb kapcsolatokról, nagyobb belső egyensúlyról és olyan mindennapokról, amelyekben nem a használat szervezi a létezést.