„Az is erő, ha valaki éppen összeomlik, de vállalja” – Cseri Hanna az örömről, szorongásról és a munkamánia kreatív oldaláról
Fotó: Chován Eszter
Énekes-dalszerzőként és bábrendezőként és a Budapesti Bábszínház zenei vezetőjeként egyaránt látható, miközben az elmúlt két évben sorra kapta az elismeréseket: Artisjus, Színikritikusok díjai (köztük „legjobb színházi zene” és „legígéretesebb pályakezdő”), a Fonogram–Magyar Zenei Díj 2025-ös „év felfedezettje”, legutóbb pedig a Junior Prima Díj egyik elnyerője volt. Október 11-én kijött a legújabb kislemeze, október 22-én az Akvárium NagyHall teltházas koncertjére készült.
Cseri Hannával az ELLE.hu készített interjút.
Díjak, dicséretek és az integráció nehézsége
A beszélgetés középpontjában az a belső ív áll, ahogy a sikerhez viszonyul: a kezdeti imposztor-szorongástól a tudatos örömig – és közben a női előadói léttel járó, sokszor láthatatlan elvárások.
„Számomra pont a boldogság része a legnehezebb, az, hogy szorongás nélkül örülni tudjak ezeknek, és ne rögtön az imposztor-szindrómám vegye át az irányítást. De most nagyon örülök neki! … Ráadásul egy szakmai közegből érkezik, és ez tök jó érzés. Büszke vagyok rá, de nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget, mint amekkora – nem befolyásolja hosszú távon az önértékelésem. Rövid távon igen, és az jó.”
A jó élmények „integrálása” még mindig kihívás, és ez a friss dalokba is beszivárog. A Majdnem mindig baj van című számban például így dolgozza fel a mintázatot, hogy könnyebb a problémákra fókuszálni, mint kimondani: „minden rendben van”.
„Folyamatosan érkezik valami friss és intenzívebb visszajelzés, ami azonnal befolyásolja az önértékelésemet… Nehéz látni a mintázatot, hogy mondjuk egy negatív kritika vagy egy díj hat rám jobban. A fejlődést ezek nem befolyásolják.”
View this post on Instagram
Nőként a reflektorfényben – a kettős mérce csapdája
A női láthatóság ára – szerinte – még mindig más, mint a férfiaké.
„Néha érzem, hogy ‘ha már látható vagyok, legyek tökéletes’. A férfi előadóknál ez szerintem nem jelenik meg, legalábbis nem ilyen mértékben. Ott egy ‘nem annyira jó csávó’ is megszépül, mert rocksztár… Nőként ez sokkal inkább téma: hogy nézek ki, milyen ruhát viselek, mennyire vagyok vékony vagy szexi.”
A siker „szerencse vs. munka” dilemmájáról is őszintén beszél: otthoni mintákból fakadó ambivalenciáról, és arról, hogyan tanulja átírni a belső narratívát.
„Nekem is nagy munka, hogy elismerjem: amit elértem, az nem szerencse, hanem munka volt… Most tudatosan figyelek arra, hogy emlékeztessem magam: mennyit dolgoztam, mennyire szorgalmas és elhivatott voltam. Persze, szerencse is kell, de az csak egy összetevő a sok közül.”
View this post on Instagram
Szókimondás és szorongás – két oldal, egy hang
A dalszövegekben jelen lévő kettősség – bátor szókimondás és civil óvatosság – végül a zenében talál közös nevezőt.
„A bátorság, amit a dalírásban megtalálok, az nem biztos, hogy az emberi kapcsolataimban is ott van… De a dalban megtehetem, és ez jó, mert így a disszonancia végül összefésülődik: megtalálom a helyét a zenében.”
Nem „segítő” himnuszokat akar írni – mégis sokaknak kapaszkodóvá válnak a számai.
„Nem akarok tanácsokat adni, én csak megpróbálom pontosan megfigyelni, mi történik bennem, és ezt megfogalmazni… Pedig sokszor magzatpózban fekszem a földön, és pont nem érzem magam erősnek. De rájöttem, hogy az is erő, ha valaki éppen összeomlik, de vállalja. Szóval az erő is relatív.”
A „két élet” – bábszínház és pop – nem is annyira kettő, inkább két fegyelmezett pálya, határidőkkel és önhajszolással, ami néha kimerítő, mégis tanít.
„Szeretem, ha ez ki van mondva, le van írva. Attól érzem magam biztonságban, hogy tudom, mennyi időm van. Ilyenkor saját magam hajcsárja leszek, de megcsinálom. Odaajándékozom a gondolataimat más produkcióknak, és a saját projektemre már kevesebb energia marad… Még nem tartok ott, hogy mindent visszautasítsak, amihez nem érzek kedvet, de már tanulom.”
Fotó: Chován Eszter
„Lépésről lépésre haladok”
Producer nélküli korszakában a hangképek és rétegek fölötti kontroll felszabadító – még ha az út olykor „könnyekkel” kövezett is.
„Egyszerre hallom a zenét és a szöveget a fejemben, és muszáj, hogy meg tudjam valósítani… Elvállaltam, mondtam, meglesz – aztán otthon sírtam, hogy dehogy lesz! Viszont meg kellett oldanom, és közben megtanultam rengeteg mindent.”
A közeljövőben a Semmi című bábszínházi bemutató, az új album (várhatóan tavasszal), és a teltházas Akvárium-koncert utórezgései foglalják le. A nagy „mesterterv”, a báb és pop látványos összeolvasztása még várat magára – de nem engedi el.
„Ha tényleg látványos dolgot akarok, az iszonyúan költséges… de nem adom fel. Lépésről lépésre haladok.”
