Itt van néhány fontos érdekesség, amit talán te sem tudtál a Vígszínházról

A Vígszínház a legnagyobb múltú, legnépszerűbb budapesti színházak egyike.
Bár sokan úgy gondolják, hogy a mai modern világban a teátrum világa már nem olyan népszerű, erre a még mindig sikeres Vígszínház egyértelműen rácáfol. Most elárulunk néhány érdekességet, amit talán te sem tudtál róla.
Ezt kell tudni az építészekről
A Vígszínház tervező építész párosa Fellner és Helmer Európában összesen 47 színházat tervezett Bécstől Prágáig, köztük a szegedi és a kecskeméti színházakat is. Be kell látni, hogy a Vígszínház csodaszépre sikerült. Azt pedig szintén fontos megemlíteni ehhez kapcsolódóan, hogy az 1896-os induláskor Budapestnek ez a része közel sem számított jónak, sőt inkább bűnözők éltek a környéken. A teátrum létrejöttének köszönhetően azonban a főváros legelegánsabb része lett.
A Vígszínházat a háború sem tudta tönkretenni
Magyar Néphadsereg Színháza – Erre a névre még emlékszel?
A közönseg.hu a cikkében azt írja, hogy 1951-ben a színház kupolájára kikerült a vörös csillag és Sztálin elvtárs születésnapjától fogva Magyar Néphadsereg Színháza néven hívták a teátrumot egészen 1960-ig. A zárt páholyfülkéket, mint a polgári gőg jelképét eltávolították és oldalpáholyokat építettek.