Különleges kiállítás nyílt a szentendrei Skanzenben

Együtt a fenntarthatóságért! címmel nyílt kiállítás a szentendrei Skanzen Magtár épületében szerdán. A tárlat a maradékmentes háztartás, a mértékletes vízhasználat, a helyben elérhető alapanyagok használata, valamint a tárgyak javításának és újrahasznosításának gyakorlatát mutatja be.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum közleménye szerint az intézmény második éve szervezi programjait és kiállításait a fenntarthatóság jegyében.
A Zöld Skanzen tematika üzenetét legátfogóbban bemutató új tárlat – amelyet Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány alapító kuratóriumi elnöke szerdán nyitott meg – alapgondolata a 2015-ben elfogadott ENSZ-programból indul ki.
A kezdeményezés célja, hogy élhetőbb jövő felé vezesse a világot, ahol a társadalmi egyenlőség és integráció, az igazságos gazdasági fejlődés és a természeti környezet megóvása egymást erősítve valósul meg. Ennek érdekében 17, úgynevezett fenntartható fejlődési célt határoztak meg.
A kiállítás egyik fontos üzenete, hogy a jövő fenntarthatósága részben abban rejlik, hogy az emberek újra felfedezzék és tudatosan alkalmazzák ezeket a bevált, józan megoldásokat.
A tájékoztatás szerint a kiállítás 17 kurátora a 17 fenntartható fejlődési célhoz egy-egy olyan megoldási javaslatot kapcsolt, amely a paraszti kultúrában a mindennapi élet természetes része volt. A látogatók így gyakorlati tippeket kaphatnak, amelyeket akár alkalmazhatnak is saját életükben is.




