Chicago a Katona Kamrában – interjú Mentes Júliával és Rezes Judittal
Fotó: Wertán Botond
A Chicago azon kevés musicalek egyike, amely egyszerre képes korszakot idézni és kortárs kérdéseket megfogalmazni. Bár a történet a 20-as évek Amerikájában játszódik, a hírnév mechanizmusairól, a média működéséről és az emberi ambíciók természetéről szóló állításai ma talán még erősebben hatnak.
A darabot 2025 decemberében mutatták be a Katona József színház Kamrájában. Az elle.hu beszélgetett a két főszereplővel, Rezes Judittal és Mentes Júliával.
Kezdetektől a sikerig
A Chicago ma már az egyik legismertebb musical, de a kezdetekkor nem aratott egyértelmű sikert. Az 1970-es években bemutatott darabot Bob Fosse koreográfiája tette különlegessé, mégis sokan túl sötétnek és cinikusnak tartották, húsz évvel későbbi felújítása óta azonban a világ egyik legtöbbet játszott musicaljévé vált. A Katona József Színház Kamrájában futó előadás iránt is kiemelkedő az érdeklődés, a jegyek gyorsan elfogynak.
Személyes viszony a darabhoz
Rezes Judit számára a Chicago már a főiskolás évei alatt fontos élmény volt, amikor először dolgozott vele. A darabhoz való kötődése részben a táncos múltjából is fakad, és már akkor megfogalmazódott benne, hogy később is szeretne vele foglalkozni. Mentes Júlia ezzel szemben nem kötődött korábban személyesen a műhöz, számára inkább a mostani felkérés jelentett új lehetőséget.
„Nekem abszolút meghatározó élményem kötődik hozzá, mert operett–musical szakon végeztem, és negyedévben ezt a darabot adtuk elő az Ódry Színpadon. A cellatangó egyik szerepét játszottam, és egyszerűen imádtam az egészet” – mondja Rezes Judit.
„Nekem nincs ennyire személyes kötődésem a darabhoz, de láttam a Broadway-en. Nem tetszett kifejezetten. Profi volt, de nem volt lelke” – magyarázza Mentes Júlia.
Fotó: Wertán Botond
A mostani előadás sajátosságai
A Kamrában létrejött előadás több ponton eltér a hagyományos musicalformától. A kisebb tér és a szereplők száma miatt a színészek folyamatos jelenléte hangsúlyosabb, és nincs külön tánckar. Ez a forma másfajta működést kíván meg, ahol a csapatmunka kiemelt szerepet kap. A látványvilág is eltér a klasszikus feldolgozásoktól.
„Jóval kevesebben játsszuk az előadást a megszokottnál, nincs külön tánckar, sokszor megjelenik az összes színész egyszerre a színpadon és így előtérbe kerül a csapatjáték az egyéni szereplésekhez képest. A berlini underground klubokat és a BDSM világát idéző látvány is egy különleges atmoszférát teremt” – meséli Mentes Júlia.
A szerepformálás folyamata a bemutató után sem zárul le, a színészek tovább dolgoznak rajta előadásról előadásra.
Arról, hogy a korábbi feldolgozások, többek között a Chicagot világszerte még ismertebbé tevő 2000-es évek hollywoodi film feldolgozása hatott-e rájuk, Rezes Judit így fogalmazott: „Én (…) úgy voltam vele, hogy kezdjük ezt „tisztán”, mindenféle előkép nélkül. De én folyamatosan dolgozom ezen a szerepen. A bemutató egy állapot volt, de utána is alakul.”
Fotó: Wertán Botond
Kedvenc jelenetek és színpadi élmény
Az előadás különböző részei más-más okból válnak fontossá a színészek számára. Rezes Judit számára maga a színpadi jelenlét és a zene adja az egyik legerősebb élményt, míg Mentes Júlia egy konkrét jelenetet is kiemel.
„Amikor bemegyek a színházba egy fárasztó nap után, és megszólal a zenekar, elkezdődik a beéneklés, akkor egyszerűen „bekapcsol” valami. És nagyon remélem, hogy ez az érzés sokáig megmarad” – mondja Rezes Judit.
„Nekem a kedvencem Velma szóló tánca. Azt mindig nagyon várom. Ott nekem igazából nincs dolgom, csak nézem Jucit, de azt nagyon szeretem” – meséli Mentes Júlia.
A musical mindig komoly fizikai kihívást jelent a színészek számára, különösen ebben a formában, ahol folyamatos jelenlétet igényel. Az ének, a tánc és a prózai játék váltakozása intenzív terhelést jelent.
„Egy kórusszólam után közvetlenül elénekelni a szóló dalodat és egyből dialógust mondani prózában extra terhelést jelent a hangszálaknak, főleg úgy, hogy egy prózai színházban, mint a Katona, nem erre vagyunk kondicionálva a mindennapokban” – mondja Mentes Júlia.
Fotó: Wertán Botond
A színészi lét és az önkép kérdései
A beszélgetésben szóba kerül a színészi pálya kiszolgáltatottsága és a külső megítélés kérdése is. A színpadon való jelenlét gyakran együtt jár belső bizonytalansággal, még akkor is, ha ez kívülről nem látszik.
„Az egyik legdühítőbb dolog számomra, ha ítélkeznek az emberek. Ki nem állhatom. Erre színész lettem, ami az egyik legkiszolgáltatottabb szakma. (…) Rengetegszer állok ki a színpadra úgy, hogy tele vagyok belső bizonytalansággal akár a külsőmet, akár az alakításomat illetően. Az esetek 90%-ában biztosan”– osztja meg Mentes Júlia.
Mindkét színész szerint szerint ebben a belső elvárások is fontos szerepet játszanak.
„Én is önmagam legnagyobb kritikusa vagyok, és azt nehéz bárkinek túlszárnyalni. Tehát kevésbé a külső megítélés, mint a belső maximalizmus, a magamnak való megfelelés hajt leginkább” – foglalja össze Rezes Judit.
