Ilyen programokkal várják május 1-jén a látogatókat a szentendrei Skanzenben

Több dologgal készülnek.
A fenntarthatóságról szóló előadások, workshopok és beszélgetések várják az érdeklődőket május 1-jén, pénteken a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A szentendrei Skanzen épületei között, a természetben megvalósuló Zöld Fesztivált időszaki kiállítások és design vásár színesíti.
A Szabadtéri Néprajzi Múzeum keddi közleménye szerint az intézmény több interaktív programmal készül a családok részére.
A Felelős Gasztrohősök programja a források okos felhasználására tanít: céljuk a környezetbarát és egészséges étkezés népszerűsítése. A kézműves foglalkozásokon a gyerekek többek között békekarkötőt és zoknipolipot készíthetnek, valamint kipróbálhatják a krumplinyomdát is – sorolták.
A tájékoztatás szerint a látogatók részt vehetnek egy erdőmérnök által vezetett természetismereti sétán is, valamint bejárhatják a múzeum teljes területét a helyben bérelhető kerékpárokkal.
Ezen kívül a különböző előadásokon és beszélgetéseken szó esik majd többek között a talaj, a növények és az ember egészségének összefüggéseiről, a színpadi programok között lesz bábjáték és zenei produkció, az Alföldi Mezőváros utcasora pedig az Artisan Design Vásárnak ad otthont, ahol hazai készítésű, egyedi ékszerek, design tárgyak és kézműves alkotások várják a résztvevőket.
A programok és állandó helyszínek mellett a múzeum négy időszaki kiállítással is készül a témához kapcsolódóan.
A Magtárban az Együtt a fenntarthatóságért című tárlat látható, amely a fenntartható fejlődési célokra reflektál múlt és jelen összefüggésében
– áll az összegzésben.



