Megrázó előadás debütál hamarosan a Vígszínházban

2025.10.03. 19:40 KultúrZone
Pexels
Pexels

Fontos darab született meg a Vígszínházban.

Borbély Szilárd Egy gyilkosság mellékszálai című műve alapján készült darabot mutat be a Vígszínház; az előadás a rendező, Seress Zoltán, valamint Szántó Balázs szereplésével október 7-től látható a Házi Színpadon.

A 2014-ben tragikus körülmények között elhunyt Borbély Szilárd költő, író életműve a szeretet, a magány, az alázat, a szorongás, a szolidaritás, a kétely és a hit örökös határmezsgyéjén bolyong.

A rettenetes trauma, amely 2000 karácsonyán a szülei ellen elkövetett rablógyilkosság miatt érte őt, ahogy Radnóti Zsuzsa írja, lelkiállapotát azonnal, életművét fokozatosan változtatta meg, és mélyítette el

–  olvasható a színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A nézőket is bevonják

Az előadás – ahogy az eredeti prózai mű is – vegyíti a dokumentumdráma, a líra és az esszé elemeit. A nézők egyszerre lehetnek tanúi a nyomozásnak és a belső utazásnak, amely során Borbély Szilárd megpróbálja megérteni és elfogadni azt, ami a szüleivel történt.

Mint a közleményben írják, az előadás felkavaró, személyes és megrázó szembenézés, szövetét Borbély Szilárd versei, az általa írt prózai részletek, valamint a gyilkosság nyomozati anyagai és tárgyalási jegyzőkönyvei alkotják.

A Halotti pompát olvastad már?

Seress Zoltánt idézik, aki elmondta: a történtekkel 2005-ben találkozott először. Borbély Szilárd a Halotti pompa című művében dolgozta fel a bűncselekményt.

Azt mondta, szeretne ebből színpadi művet létrehozni. Akkor rámszakadt a feladat, és összedőltem a súlya alatt. Tíz évvel a halála után visszatértem az anyaghoz. Úgy éreztem, tartozásom van felé, a szülei felé, és mindenki felé, aki áldozat…

–  emelte ki Seress Zoltán.

Ők lesznek láthatók a főszerepben

Az előadásban Seress Zoltán mellett Szántó Balázs szerepel.

Az előadásunk egyszerre emlékezés és szembenézés. Tiszteletadás a költőnek, beszélgetés az elengedés fontosságáról és kísérlet arra, hogy feldolgozzunk egy tragikus eseményt

– mondta, hozzátéve: kihívást jelentő, komoly feladat, amely a nézőket is mély, olykor felkavaró utazásra hívja.

Egy olyan útra, amelynek végén talán csendben, de mégis kitapinthatóan ott vár a feloldozás és az elengedés

– fogalmazott.

Az előadások után beszélgetésre várják a nézőket, amelyen egy szakértő is részt vesz. A beszélgetések a darabban felmerülő témákat és motívumokat dolgozzák fel. Az előadás megtekintése 18 éven felüli nézőknek ajánlott – írják.

További információ az előadásról ide kattintva érhető el.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Vígszínház (@vigszinhaz) által megosztott bejegyzés