Kiderült, mi okozta Jane Goodall halálát

Jane Goodall 91 évet élt.
Október elsején hunyt el Jane Goodall, világhírű brit etológus, primatológus és antropológus, aki hosszú ideig tanulmányozta a csimpánzok viselkedését. Haláláig aktívan dolgozott a környezetvédelemért és az állatok jogaiért, az évek során több alapítványt is létrehozott.
Most kiderült, hogy a halálát szívmegállás okozta, de emellett még epilepsziával is diagnosztizálták korábban.
Mint korábban megírtuk, Goodall 1960-ban, 26 évesen tett egy felfedezést, amelyet a 20. század tudományos eredményei között az egyik legnagyobb teljesítménynek tekintenek. Rájött, hogy a csimpánzok készítenek és használnak eszközöket. Korábban úgy hitték, hogy erre csak az ember képes. Közben a kutató azt is megfigyelte, hogy a csimpánzok háborúznak a szomszédos közösségekkel, képesek az önzetlen viselkedésre, és azt is felfedezte, hogy húst is fogyasztanak. Goodall először egyéves korában ismerkedett meg a csimpánzokkal, amikor az apja egy csimpánz játékot ajándékozott neki. A játék neve Jubilee, és a népszerű etológus mindig a komódján tartotta.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon