Kiderült, mi lesz a központi témája az idei Brain Bar jövőfesztiválnak

2025.06.16. 20:56 KultúrZone
Shutterstock
Shutterstock

Izgalmas részletekre derült fény.

Az emberiség elkövetkező 25 éve lesz a központi témája az idei Brain Bar jövőfesztiválnak, amelynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.

A szervezők MTI-hez elküldött hétfői közleménye szerint a 2025-ös jövőfesztivál több mint 150 hazai és külföldi előadó részévételével próbál segíteni a fiatal közönségnek felkészülni a következő évtizedekre.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brain Bar (@brainbar) által megosztott bejegyzés

Einstein leszármazottjával is találkozhatnak a látogatók

Budapestre érkezik Mara Einstein – Albert Einstein leszármazottja -, aki korábban az MTV és az NBC kommunikációs vezetője volt, valamint Matt Daniels adatvizualizációs művész, korunk egyik legtehetségesebb, Emmy-jelölt infografikusa, aki arról beszél, hogy miként lesz komplex adatokból szépség, érthetőség és érzelem – olvasható a tájékoztatóban.

Ali Fenwick, a Tik-Tok egyik „sztárpszichológusa”, viselkedés-szakértő azt kutatja, hogyan csap be bennünket az agyunk, amikor életünk legfontosabb döntéseit hozzuk. A Brain Baron abban segít az érdeklődőknek, hogy felismerjék a veszélyjeleket és előremutató lehetőségek mellett tegyék le voksukat.

Egy brit régész is fontos dolgokat fog megosztani

A fesztivál előadója lesz David Wengrow brit régész is, aki a magyar közönséggel arra keresi a választ, milyen következményei lennének annak, ha másképp mesélnénk a történelmet: máshogy működnének-e a társadalmak, ha a közösségek és az együttműködés is legalább akkora szerepet kapnának az elbeszéléseinkben, mint a hatalom és a hierarchia.

Keith Hayward, a Koppenhágai Egyetem professzora azt vizsgálja, hogyan nehezítik meg a nyugati társadalmak a felnőtté válást.

Freya India, a The Spectator és a GIRLS szerzője a fesztiválon arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért van a mai kor emberének kényszeres szüksége arra, hogy a legszemélyesebb élményeit is kiposztolja, és hogyan élhetjük át a pillanatok varázsát a ránk telepedő láthatósági nyomás alatt.

Az emberi agy jobb és bal féltekéről is szó lesz

Az idei fesztivál előadói között lesz még Martin Stransky világhírű agykutató, neurológus, Dimitris Xygalatas, a rítusok szükségességét kutató antropológus, kognitív pszichológus és Iain McGilchrist, az emberi agy bal és jobb féltekéjének kapcsolatát kutató brit pszichiáter.
A hazai előadók közül a fesztivál vendége lesz Erdélyi Róbert napfizikus, Esther Horváth, a National Geographic Jeges-tengert is megjárt fotósa, Baán Izsák bencés szerzetes, Berecz András mesemondó, valamint Tóth-Vajna Gergely és Zsombor, a Westminster-apátságban és a Szent Pál-székesegyházban is fellépő zenész ikerpár.

Az idei Brain Bar is ingyenes tanárok és diákok számára, de teljes középiskolás osztályok regisztrációjára is van lehetőség. A jövőfesztivállal kapcsolatos legfrissebb információkat az esemény Facebook-oldalán lehet folyamatosan nyomon követni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brain Bar (@brainbar) által megosztott bejegyzés