Nagy Borbála rendező: „Nem igazán szeretem ezt a kategorizálást”
Részlet a Mambo Maternica c. filmből
A Mambo Maternica című, február 26-án bemutatott film három nő történetén keresztül vizsgálja az anyasággal kapcsolatos döntések súlyát és magányát három európai városban. Nagy Borbála rendező alkotása egyszerre vet fel személyes és társadalmi kérdéseket arról, hogyan formálják a rendszerek és az elvárások az egyéni életutakat.
A rendezővel az elle.hu beszélgetett empátiáról, döntéshelyzetekről és arról, hogyan talált rá ez a három történet – és miért fontos számára, hogy a film inkább kérdéseket tegyen fel, mint válaszokat adjon.
Női sorsok
A Mambo Maternica középpontjában női sorsok állnak, ezért sokan hajlamosak „női filmként” hivatkozni rá. Nagy Borbála azonban nem érzi pontosnak ezt a kategóriát, mert szerinte a megkülönböztetés már önmagában is azt sugallja, mintha a nők által készített vagy róluk szóló alkotások külön kategóriába tartoznának.
„Nem igazán szeretem ezt a kategorizálást. Olyan, mintha lenne a film, és amit a nők csinálnak, azt külön meg kéne jelölni – mint a „normális” foci és a női foci. Ez is egy film, mint bármelyik másik, csak nőkről szól. Valószínűleg elsősorban nőknek, de örülnék, ha férfiak is megnéznék, mert az érintett témákban a – támogató – részvételük fontos pont lenne.”
A rendező számára fontos, hogy a film ne szűküljön egyetlen közönségre. Bár a történetek női tapasztalatokból indulnak ki, a felvetett kérdések – döntés, felelősség, támogatás – mindenkit érintenek.
View this post on Instagram
Az alkotó, mint közvetítő
Nagy Borbála számára a rendezői munka egyfajta közvetítői szerep. A történetek sokszor nem tudatos tervezésből születnek, hanem lassan formálódnak, míg végül világossá válik, hogy filmként kell megszólalniuk.
„Az alkotás folyamatában rendezőként mindig egyfajta „közvetítői” szerepet töltök be. Természetesen én határozom meg, formálom, alakítom, de közben a filmnek is van saját akarata; mondhatjuk úgy, hogy egyszer csak életre kel, szinte különálló entitásként kezd működni, és vezet engem.”
A három történet – amelyek Budapesten, Berlinben és Párizsban játszódnak – hasonló módon talált rá a rendezőre. A film egyszerre személyes és európai perspektívából vizsgálja az anyaság előtti döntéshelyzeteket.
View this post on Instagram
Egyéni döntések és társadalmi rendszerek
Nagy Borbála korábbi filmjeiben is gyakran visszatér az a kérdés, hogyan ütközik az egyén a nagyobb rendszerekkel. A rendező szerint ez feltétlenül egy tudatos tematika választás, inkább egy visszatérő kérdés, amely a személyes valóságában is foglalkoztatja az alkotót.
„Visszatekintve látom, hogy a munkáimat valóban összeköti az, hogy széles kontextusban vizsgálom az egyén helyzetét, vagyis azt, hogy miként ütközik a kisember a nagy rendszerekkel, és hogy ez milyen nehéz küzdelem.”
A Mambo Maternica esetében ez különösen erősen jelenik meg: a szereplők személyes dilemmái mögött a különböző helyszíneken eltérő jogi szabályozások, társadalmi elvárások és kulturális különbségekbe is bepillanthatunk.
View this post on Instagram
Ítélet helyett empátia
A rendező számára alapvető, hogy a film ne mondja meg a nézőnek, melyik döntés a helyes. Sokkal inkább az érdekli, hogyan lehet empátiával közelíteni a különböző élethelyzetekhez.
„Az empátia alapvető a szereplőim felé – legyen szó akár antihősről vagy ambivalens figuráról, aki rossz döntéseket hoz. Kognitív szinten szerintem minden döntés megérthető, még ha személyesen nem is ért vele egyet az ember.”
A Mambo Maternica ezért nem ítélkezik a karakterei felett. Inkább azt mutatja meg, mennyire összetettek az anyasággal kapcsolatos döntések – és hogy sokszor nincs egyetlen, mindenki számára érvényes válasz.
