Itt van néhány fontos érdekesség, amit talán te sem tudtál a Vígszínházról

2025.09.08. 14:30 KultúrZone
Shutterstock
Shutterstock

A Vígszínház a legnagyobb múltú, legnépszerűbb budapesti színházak egyike.

Bár sokan úgy gondolják, hogy a mai modern világban a teátrum világa már nem olyan népszerű, erre a még mindig sikeres Vígszínház egyértelműen rácáfol. Most elárulunk néhány érdekességet, amit talán te sem tudtál róla.

Ezt kell tudni az építészekről

A Vígszínház tervező építész párosa Fellner és Helmer Európában összesen 47 színházat tervezett Bécstől Prágáig, köztük a szegedi és a kecskeméti színházakat is. Be kell látni, hogy a Vígszínház csodaszépre sikerült. Azt pedig szintén fontos megemlíteni ehhez kapcsolódóan, hogy az 1896-os induláskor Budapestnek ez a része közel sem számított jónak, sőt inkább bűnözők éltek a környéken. A teátrum létrejöttének köszönhetően azonban a főváros legelegánsabb része lett.

A Vígszínházat a háború sem tudta tönkretenni

A háborúk között lévő válságos korszakban csak a Vígszínház nem szűnt meg a magánszínházak közül. Bár a színészek fizetését 40%-kal csökkentették, de szerencsére a bezárásra nem került sor, és ugyanúgy voltak előadások. Egy másik történet a II. világháború borzalmaival kapcsolatosan fontos: az 1938-as fajvédő törvények után több kizárt művésznek a színház továbbra is folyósította a fizetését és a pincében az üldözött színészeket és rendezőket is bújtatták.

Magyar Néphadsereg Színháza – Erre a névre még emlékszel?

A közönseg.hu a cikkében azt írja, hogy 1951-ben a színház kupolájára kikerült a vörös csillag és Sztálin elvtárs születésnapjától fogva Magyar Néphadsereg Színháza néven hívták a teátrumot egészen 1960-ig. A zárt páholyfülkéket, mint a polgári gőg jelképét eltávolították és oldalpáholyokat építettek.