Ezek a legszebb hazai történelmi városok a magyarok szerint

Egyetértesz a listával?
Eger, Visegrád és Pécs vezetik Magyarország legszebb történelmi városainak rangsorát – derül ki a Csodásmagyarország.hu legfrissebb online felméréséből. A tízes lista negyedik helyén Esztergom szerepel, majd sorrendben Szentendre, Szeged, Sopron, Tata, Gyula és Balatonfüred következik. Eger szinte minden korosztályban az élen végzett, egyedül a 65 év felettiek körében szorult hátrébb, ahol Esztergom bizonyult a legnépszerűbb településnek.
Eger az ország legszebb történelmi városa a magyarok szerint, mutat rá a Csodásmagyarország.hu 2198 fő részvételével, 2025 júliusában készült online kutatása. A barokk belvárosáról, történelmi borvidékéről és ikonikus váráról ismert település toronymagasan, a szavazatok 19 százalékával hódította el az első helyet. A Duna-kanyar gyöngyszemeként emlegetett Visegrád, ahol a középkori királyi palota és a Fellegvár őrzi a múlt emlékeit, 11 százalékkal a második lett. A dobogó harmadik fokára a mediterrán hangulatú Pécs került, amely gazdag római kori örökséggel és világörökségi helyszínekkel büszkélkedhet; 10 százalékos eredményt ért el.
A negyedik helyen az ország legnagyobb egyházi épületének otthont adó Esztergom szerepel, amelyre a válaszadók 9 százaléka voksolt. Ötödik lett Szentendre, a művészek városa, a szavazatok 7 százalékával. A hatodik helyen a napfény városaként ismert Szeged áll, a hetediken pedig a leghűségesebb város, Sopron végzett, egyaránt 6 százalékos eredménnyel. A nyolcadik helyet Tata kapta, amely festői tavaival és barokk kastélyával régóta vonzza a látogatókat; a szavazatok 5 százalékát szerezte meg. A kilencedik helyet Gyula, a téglaváráról és gyógyvizeiről híres város foglalja el 4 százalékkal, a sort pedig Balatonfüred, a Balaton északi partjának elegáns reformkori városa zárja, amely ugyancsak 4 százalékot ért el.
Korosztályonként változik a városok sorrendje: az idősebbeknél Kőszeg és Székesfehérvár is bekerült a tízes rangsorba
Korosztályos bontásban Eger továbbra is az első számú történelmi város, a 65 év felettiek kivételével minden csoportban az élen áll. A 18–29 éveseknél a második helyre Pécs, a harmadikra Visegrád került, utánuk Szentendre és Gyula található. Esztergom ebben a korosztályban csak a kilencedik helyen szerepel. A 30–45 évesek körében a dobogó sorrendje változatlan; őket Szentendre, Szeged és Esztergom követi, míg Balatonfüred előre lépve a hetedik helyre került.
A 46–65 éves válaszadók Eger után Pécset, majd Visegrádot választották a legszebb városnak. Ebben a korcsoportban Balatonfüred kiszorult a legjobb tíz közül, helyét Kőszeg, a várváros és Székesfehérvár, az egykori koronázóváros vette át, azonos szavazataránnyal. A 65 év felettiek körében Esztergom vezeti a listát, mögötte Visegrád és Pécs áll, Tata pedig a harmadik helyre lépett elő. Eger ezúttal a negyedik helyen végzett, a tízes rangsorban pedig megjelent még Kőszeg, Székesfehérvár, valamint Veszprém, a királynék városa is.