3 kihagyhatatlan látnivaló Erdélyben, ahova egyszer neked is el kell menned

Te Jártál már Erdélyben?
Erdély a Kárpát-medence keleti részén, a mai Románia területén található. Ma már csak történelmi hagyományai, sajátos kultúrája és a regionális identitás miatt tekinthető önállónak. Az azonban biztos, hogy csodálatos látnivalókban bővelkedik. Most mutatunk 3 meseszép helyet, amit kár lenne kihagyni.
Törcsvári kastély
„Drakula váráról” biztosan hallottál már. Az építése 1377 körül kezdődött el. A kastély korábban fontos katonai és kereskedelmi szerepet töltött be, ma pedig már múzeumként működik. Tudtad, hogy a popkultúra Drakula gróf lakhelyeként tartja számon? Bár sem a könyvbeli Drakula gróf, sem a vele azonosított Vlad Țepeș nem köthető ehhez a helyhez.

Shutterstock
Kolozsvár belvárosa
Erdély legnépesebb városa sem maradhat ki a listából. . 1790–1848 és 1861–1867 között az Erdélyi Fejedelemség hivatalos fővárosa volt. De híres azért is, mert Mátyás király és Bocskai István fejedelem szülővárosa. A belvárosi része pedig tényleg csodaszép. Olyan nevezetességei vannak Kolozsvárnak, mint a Kolozsmonostori apátság, a gótikus Szent Mihály-templom, valamint Mátyás király szülőháza. A Fellegvárról pedig gyönyörű kilátás nyílik az egész városra.

Shutterstock
Szent Anna-tó
Erdély tele van festői hegyi tavakkal – természetes és mesterséges vizekkel is. Az egyik legszebb egyértelműen a Hargita megyében található Szent Anna-tó, amely Erdély egyetlen krátertava, egy kialudt vulkán kráterében fekszik. Halak sokáig nem voltak benne, így legendássá is vált a tisztasága miatt. De az elmúlt időszakban már történtek halbetelepítések. Körülötte pedig csodaszép erdős hegyeket csodálhatunk meg.

Shutterstock