„A ‘túl sok’ nők történeteit újra és újra el kell mondani” – Koniorczyk Borbála a Női szörnyetegek hőseiről
Soós Bertalan
Szenvedéllyel, humorral és mély empátiával nyúl a történelemhez Koniorczyk Borbála, aki Női szörnyetegek című könyvében a századelő elfeledett, bátor és szabad nőalakjait idézi meg. Az elle.hu készített vele interjút a könyv kapcsán.
Hősei nem hibátlan példaképek, hanem élő, ellentmondásos nők, akik „az álmaikért tűzön-vízen átmentek – és ezzel a ma olvasóinak is inspirációt adnak”. Íme Koniorczyk Borbála története.
Modern nők
A kötet azoknak a nőknek állít emléket, akik a 20. század elején merték megkérdőjelezni a kor elvárásait: tanultak, dolgoztak, alkottak, és a saját életükről döntöttek.
„Megszületett a modern nő, aki hirtelen minden jól bevált szokást megkérdőjelezett” – mondja a szerző.
Ez azért minimum nyugtalanító lehetett, de épp ez a bátorság tette őket igazán izgalmassá.
Borbála szerint a „túl sok” nők mindig is ott voltak köztünk – és ma is megkapják ugyanezt a bélyeget, ha szabadok, ambiciózusak, hangosak.
Engem kevés dolog bosszant fel annyira, mint amikor egy nőre azt mondják, hogy ‘túl sok’. De a ‘túl sok’ nők tényleg rengeteg dolgot csinálnak egyszerre… egyikük sem fél kimondani, amit gondol, még akkor sem, ha a véleményét ‘nőietlennek’ bélyegzik.
Fotó: Gyuricza Eszter
Önbizalomhiány a siker mellett
A Női szörnyetegek hősei – Kaffka Margit, Erdős Renée, Madzsar Alice vagy Undi Mariska – nemcsak a kor sztereotípiáival, hanem saját kételyeikkel is küzdöttek.
A nyilvánvaló sikereik ellenére mindannyian magukkal hurcolták az önbizalomhiányt… Ma már imposztor-szindrómaként ismerjük ezt a nőket nagyobb arányban érintő jelenséget.
Borbála nem piedesztálra állítani akarta őket, hanem emberi közelségbe hozni.
Ezek a nők fütyültek arra, hogy mi illik, viszont a zavaros kapcsolatrendszereik mélyén gyakran valódi szeretet és ragaszkodás volt. Néha a lehetetlen viszonyok működnek a legharmonikusabban, hiszen semmi sem tesz annyira szabaddá, mint ha nem érdekel mások véleménye.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Inspiráció és továbbélés
A történetekhez saját élete is inspiráció volt:
Egy nehéz időszakban kezdtem el írni a könyvet. Hirtelen egyedül maradtam gyerekkel, munkával, háztartással, és közben rettenetesen vágytam arra, hogy alkossak. Arra gondoltam, milyen jó lenne megírni azoknak a nőknek a történetét, akik több mint száz éve ugyanarra vágytak, mint én: alkotni.
Ha ma „női szörnyeteg-sétára” indulna Budapesten, Borbála a női alkotók tereit választaná – a Mai Manó Házat, a Képzőművészeti Egyetemet, vagy Kaffka Margit egykori kávéházi helyeit.
Fotó: Gyuricza Eszter
Budapesten a 20. század elején rengeteg sikeres női fényképész dolgozott… Mikor kitört az első világháború, és a férfiak elmentek hadi fotósnak, óriási ügyfélkör maradt a budapesti fotográfusnőkre.
Ha pedig választhatna, kivel járná be a várost, nem kérdés:
Undi Mariska iparművésznővel, a fűzőhordás nagy ellenlábasával. Elvinném farmert venni – biztos örülne, hogy ma már nadrágban is lehet járni.
Koniorczyk Borbála könyve nem csupán múltidézés, hanem értékes reflexió az elmúlt és a jelen korra: azt mutatja meg, hogy a női hang, bátorság és önazonosság története mindig folytatódik.
